Információk, érdekességek
Felháborító! Miért nincsen neki gyereke?
2017. február 20.
A bennem élő NŐ-ben ez a kérdés mérhetetlenül sok indulatot képes kiváltani. Bármilyen nézőpontból is tekintek rá, magában hordozza az elvárást és a megítélést. Ha nem szülök, akkor nem vagyok elég jó? Rosszul "működöm", párkapcsolatilag, egészségileg, lelkileg, valahogyan?
Fájdalmat okoz és visszahúzódásra késztet, szégyennel tölt el. De, ami a legfontosabb, nem támogat engem sem a változásban, sem az elfogadásban. Nem engedi meg a számomra, hogy megtapasztaljam: a legjobban viszem az életem, ahogyan csak tudom. Segítőként gyakran tapasztalom ezeket a fájdalmakat, a szégyent. A legtöbb nő mélységesen mélyen vágyik arra, hogy anya lehessen és nagyon fájdalmasan éli meg, hogy ez nem történik meg.
Kevesen vannak, akik nem vágynak babára
Csak nagyon kevés nővel találkoztam, aki azt tudta mondani, hogy ő egyáltalán nem vágyik babára. Minden alkalommal tiszteletet ébreszt bennem, amikor valaki ilyen őszintén képes találkozni önmagával. De még ebben az esetben is ott bujkál a szégyen, „nem vagyok így elfogadható”. Ez pedig nagyon meghatározóvá teszi a családi és társadalmi kapcsolatokat. Gyakran találkozom azzal, hogy a gyermektelen nők inkább nem mennek új társaságba, vagy nagy családi rendezvényekre, mert kérdések kereszttüzében találják magukat. Amit vagy sajnálkozó, vagy megítélő pillantások kísérnek.
De vajon hova gyökerezhet a probléma: gyereket dumálnak a hasadba?
Ha nincs babám, a felszínen nagyjából ezzel tudok találkozni magamból: Nagyon vágyom babára, de… és itt a de után sokféle befejezést lehet illeszteni. Pl. - még párkapcsolatom sincsen - párkapcsolati nehézségeim vannak - egészségügyi nehézségeim vannak - a páromnak vannak egészségügyi nehézségei. Talán a legnehezebb azt átélni, amikor minden rendben, mégsem érkezik a baba. Gyakran kerülnek elő a társadalmilag elfogadott indokok is: a környezeti ártalmak, a vegyszerek, a mobiltelefonok, a jóléti társadalom (nem megfelelő az egzisztenciám), vagy a szingliség. Ez így akár rendben is lehet, de szerencsére azért mindezek mellett is születnek babák. Kérdés az, hogy valakire miért hatnak, vagy éppen miért nem. Talán mégis lehet bennem kulcs a változáshoz. Az is izgalmas, hogy nagymamáink korában a gyermekvállalás még teljesen természetesen volt része az életnek, de a megítélések ott is jelen voltak, s akkoriban mindig a nő rovására.
Önismeret a fogantatás körül
Azt gondolom pont ezért mindig érdemes kicsit beljebb menni saját magamba. Megnézni azt, hogy mi az, ami miatt ez a megoldás a „legjobb” a számomra. Még, akkor is, ha ezt nehéz elfogadnom. Most, ma valamiért csak így tudom csinálni. Ez az elfogadás ugyanakkor engedélyt is ad nekem arra, hogy bármikor másként dönthessek. Ehhez azonban csak ott a mélyben tudjuk megtalálni az utat.
Saját születésem története – komolyan hat!
Sajnos a köztudatba még csak kevéssé érkezett meg az, hogy a születési történetem milyen nagy hatást gyakorol arra, hogy a későbbiekben szülővé tudok-e majd válni. Azok az élmények, amiket átéltem egészen a sejtjeim szintjén raktározódnak bennem. Nőként később majd ez határozza meg a szülésről alkotott belső képem, a szüléssel kapcsolatos összes szorongásom. Azt, ahogyan majd meg tudom szülni a babámat. Ha ott, akkor elveszett a biztonságom, akkor él bennem egy elhagyatott pici baba, egy belső gyermek. Valaki, aki „elvesztette” az édesanyját, valaki, aki magára maradt és nem reagáltak az igényeire.
A várandósságtól való félelem
A várandósságnak már a gondolata is mindezeket az élményeket újra életre hívja bennem. Akkorára képesek ezek a félelmek nőni bennem, hogy mindent el fogok követni azért, hogy ezt elkerüljem. Akár meg is betegíthetem a testem, a hormonjaim, cisztákat növeszthetek, vagy miómát. Azzal, hogy elkerülöm a várandósságot, megóvhatom a születendő babám is, (aki ilyenkor még a bennem élő sérült kisbabával azonos) akit már most is mindennél jobban szeretek. Nem akarom, hogy mindezt ő is átélje.
Az apa lelke ugyanúgy hatni tud!
Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy ebből az apák kimaradnak. Ők pont ugyanúgy születtek valahogyan, pont annyira meghívja a születésüket és a magzati történetüket a babavárás, mint az anyákat. Ők is ugyanúgy meg szeretnék óvni magukat és a babájukat. Azt gondolom, hogy szinte mindenki találkozott már olyan kispapával, aki pont ugyanúgy elkezdett pocakot növeszteni, mint a várandós anyuka. Bekapcsolt az apában a saját magzati időszaka és születése. Olyannyira igaz ez, hogy ezt a jelenséget a szakirodalom „kotlás”-nak nevezi.
Nagyon sok nőt, azóta már boldog anyukát kísértem az útján. Volt, amikor a családi rendszerben, egy rég elfeledett történeten keresztül találtuk meg a megoldást. Volt, amikor a saját születési történet volt fájdalmas, akár az apa, akár az anya részéről. De mindenképpen elmondhatom, hogy mérhetetlen szeretet rejlik a mögött, amikor egy nő nem szül.