Információk, érdekességek

Növények a járvány idejére?

2020. május 22.

Fotó: gettyimages.com

Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy nincs olyan növény vagy növényi készítmény (pl. illóolaj), amelynek az alkalmazásával bizonyítottan megelőzhető vagy gyógyítható lenne az új típusú, Covid-19 elnevezésű koronavírus okozta fertőzés.

Akkor nincsenek vírusellenes hatású növények?
Vannak ugyan igazoltan vírusellenes hatású gyógynövények, de ez a hatás mindig adott növény (vegyület, kivonat) és adott vírusok esetén értelmezhető, nem létezik ugyanis általános vírusellenes hatású növény. Az, hogy egy növény valamely vírus ellen hatásos (pl. a citromfű a herpeszvírus ellen), még nem jelenti azt, hogy más vírusok, így akár az új koronavírus ellen is hatásos lenne. Jelenlegi ismereteink alapján nem védekezhetünk tehát sem citromfű-, sem más tea fogyasztásával a koronavírus ellen.

Mi a helyzet a fokhagymával, a mézzel és a citrommal?
A magyar köztudatban előforduló házi praktikák egyikére vonatkozóan sincs semmiféle bizonyíték. Ugyanakkor elmondható, hogy a citromban és más gyümölcsökben, zöldségekben (pl. paprika, káposzta) található C-vitamin nélkülözhetetlen az immunrendszer egészséges működéséhez, ezért a járvány idején is ügyeljen a kiegyensúlyozott táplálkozásra.

És az aromaterápia?
Az illóolajok párologtatása, inhalálása sem véd a koronavírus ellen. Jelenlegi ismereteink alapján sem a szájon át fogyasztott, sem a belélegzett illóolajokkal nem előzhető vagy gyógyítható meg a betegség.


Stresszoldó gyakorlatok a könnyebb fogyásért

2020. május 18.

A súlygyarapodást gyakran kíséri rossz közérzet, majd ennek nyomán kényszeres evés, még éhségérzet nélkül is. Ha megtanuljuk kontroll alatt tartani érzelmeinket és elűzni a stresszt, a szofrológia segíthet a mértéktelen evés megfékezésében. Az alábbi lassú, ellazító mozgásformák és célzatos vizualizáció kombinációját jelentő gyakorlatok útján, kiegyensúlyozott táplálkozás mellet, rátalálhatunk vágyott testsúlyunkra.

Fotó: 123rf.comEllazulás „progresszív izomrelaxáció” segítségével

Ülő vagy álló helyzetben végezzünk mély belégzést, miközben feszítsük meg az arcizmokat és szorítsuk össze az állkapcsot, 5 másodpercig
– Kilégzéskor maximálisan lazítsuk el az arcizmokat és az állkapcsot.
Belégzéskor feszítsük meg a nyak és a váll izmait, miközben szorítsuk ökölbe a kezünket és húzzuk össze a karizmokat.
Kilégzéskor lazuljunk el, a megkönnyebbülés „pfú” szavát kifújva magunkból.
Belégzéskor feszítsük meg az egész testünket: az arc, a váll, a kéz, a láb izmait, a farizmot, a vádli és a lábfej izmait, egészen a lábujjakig.
Kilégzéskor lazítsuk el az izmainkat, ismét a megkönnyebbülés „pfú” szavát kifújva magunkból.
Befejezésül pozitív vizualizációs gyakorlat: képzeljük el, hogy egy napsugár-nyaláb melege szétárad a testünkön, amitől több önbizalmat érzünk magunkban. 

A szakember véleménye

Izmainkat megfeszítve és ellazítva jobban érzékeljük a testünket. Ha rendszeresen végezzük az ilyen gyakorlatokat, könnyebben engedjük el magunkat, és gyorsabban csökkentjük a felgyülemlett feszültséget. Ily módon magabiztosabban, nyugodtabban tudunk szembenézni az élet nehéz helyzeteivel is.

 A nassolási vágy enyhítése

– Folytassuk a kapcsolatfelvételt a testünkkel 3 lassú, mély légzéssel.
– Tegyünk fel magunknak olyan kérdéseket, mint: „Valóban éhes vagyok?”, „Szomjas vagyok?”, „Stresszes állapotban vagyok?”.
Végezzünk belégzést, felfújva a hasunkat, mint egy labdát.
– A levegő kifújásakor ernyedjen el a has.
Vizualizáljuk emésztőszerveinket (gyomor, máj, a vastagbél…). Belégzéskor érezzük, hogy eltölt minket a nyugalom, és hogy uralkodni tudunk éhségérzetünkön. Kilégzéskor utasítsuk el negatív kényszereinket, beleértve a nassolási vágyat.
Lágyan masszírozzuk a hasat, mindig az óramutató járásával egyező irányban. 
– Fokozatosan nyerjük vissza a bizalmat a testünkben.


Így hatnak a vitaminok a szájüregre

2020. május 07.

Az emberi szervezet nem képes vitaminokat előállítani, ezért azokat külső forrásokból kell beszereznünk. A legtermészetesebb forrás a komplett összetételű diéta, amely megfelelő arányban tartalmaz állati és növényi eredetű élelmiszereket. A másik forrás a különböző vitaminkészítmények, amelyek egy-egy vitamint, vagy vitaminkombinációkat tartalmaznak.

Fotó: gettyimages.comA legtöbb vitamin hiánya szájnyálkahártya tünetekkel jár, amik közül az egyik vezető tünet a szájszárazság, amelyben a vitaminok szedése mellett sokat segít a cukormentes rágógumi használata is. Minderről a Magyar Fogorvosok Egyesületétől Dr. Gera István beszélt nekünk.

Alapvetően kétféle vitamincsoportot különböztethetünk meg, vannak vízben oldódó és zsírban oldódó vitaminok. Az előbbi csoportba tartozik a C- és B-vitamin, míg a második csoportba az A-, D- E- és K-vitamin. A vízben oldódó vitaminokra jellemző, hogy a szerveztünk nem tárolja őket, ezért folyamatosan kell fogyasztanunk ezeket a vitaminokat, ill. ilyen vitaminban gazdag táplálékot. Ezzel szemben a zsírban oldódó vitaminok a szervezetben tárolódnak, így esetükben jobban oda kell figyelni a bevitt mennyiségre.

A vitaminhiány okozta betegségek és tüneteik

A szájüreg szövetei igen aktív anyagcserét folytatnak, és gyorsan is újulnak meg, ehhez nagy szükségük van vitaminokra. Az A-vitamin hiánya a szájüregben hámképzési zavart okoz, súlyos szájszárazsághoz, szemszárazsághoz vezet, de hiányában még a látásunk is gyengül, ún. szürkületi vakságot (farkasvakság) okozhat. A B-vitamin nem egy, hanem nagyon sok különböző kémiai szerkezetű molekula együttese. Ebbe a csoportba tartozik többek között a B1 (tiamin), B2 (riboflavin), B3 (nikontinsav), B5 (pantotensav), B6 (piridoxin) B12-vitamin, és a folsav.

Ma Európában súlyos B-vitamin hiánnyal nem kell számolnunk, azonban a részleges B-vitamin hiánynak is súlyos következményei lehetnek. Ezekben az esetekben zavart szenved a szájnyálkahártya megújulása, nyelvünk érzékeny lesz, az ajak kiszárad, berepedezik, a szájzugban kis érzékeny repedések alakulnak ki. A B12-vitamin és folsav hiánya vérszegénységhez (anémia) vezet, melynek első tünetei mindig a szájban alakulnak ki. A nyelv hámja sorvad, elvékonyodik, a nyelv égő, fájdalmas lesz. A B-vitamin komplex általános roboráló (erősítő) szer, fogyasztása fokozza a kalória hasznosítását, ezért túlzott B-vitamin fogyasztás súlygyarapodáshoz vezethet.


Elég égő tud lenni a zöldhulladék-égetés

2020. április 23.

Szoros összefüggés van a légszennyezés és a vírusos légúti megbetegedések súlyossága között, így a koronavírus-járvány miatt még a korábbi éveknél is sürgetőbb a zöldhulladék-égetés csökkentése. Az újabb tudományos eredmények és a lakossági fellépések hatására országszerte egyre több településen tiltják be ezeket az égetéseket.  

„Az egész völgyet ellepi a füst, a szomszéd faluig, mert többen kerti hulladékot égetnek. Mit lehet tenni?” „Ki sem tudjuk nyitni az ablakot, áll a füst az egész utcában.” Az elmúlt hetekben számos ehhez hasonló, zöldhulladék-égetésről szóló panasz érkezett a Levegő Munkacsoport Környezeti Tanácsadó Irodájába.

Ahogy elkezdődtek a kora tavaszi kerti munkák, úgy vette kezdetét a növényi hulladékok óriási mennyiségű, egészségre káros füstöt okozó elégetése is országszerte – és nem csak azokon a településeken, ahol a helyi rendelet ezt megengedi. Idén ez az időszak egybeesik a koronavírus-járvány miatt kihirdetett vészhelyzettel, mely során a védekezésben különösen fontos szerepet kap az egészséges környezet, hiszen tisztább levegőben könnyebben vészelhetjük át a járványt. A Nemzeti Népegészségügyi Központ által is javasolt gyakori szellőztetés is akkor tud hatásos lenni, ha füstmentes a kinti levegő.

Minderre tekintettel a Levegő Munkacsoport és két másik civil szervezet közös nyilatkozatban sürgette a zöldhulladék-égetés betiltását. Felhívásuk alapján a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) több mint 1600 polgármesternek írt levelet, amit több siker követett: azonnali hatállyal betiltották az kerti hulladék égetését Csobánkán, Etyeken, Gárdonyban, Halásztelken, Kistarcsán, Mendén, Nyíregyházán, Szigetszentmiklóson és Zsámbokon. További településekről is érkeznek pozitív visszajelzések. Dr. Bándi Gyula zöld ombudsman pedig figyelemfelhívást adott ki, hivatkozva a civil szervezetek anyagaira.


Lassítsunk a ritmuson

2020. április 19.

Mi lenne, ha kicsit változtatnánk életmódunkon? Ezzel hozzájárulunk a napjainkban divatos „lassú élet” irányzat megvalósításához, hogy tudatosan könnyítsünk a nap mint nap ránk nehezedő lelki nyomáson.

A fotó illusztráció: pixabay.comPihentet a csend

Korábban felkelni, egyedül élvezni a reggel nyugalmát és friss levegőjét, vagy akár egy egész napot eltölteni otthon, nyugalomban, telefonálás nélkül – nagymértékben pihentet. Az órákon át tartó csend érdekes élménye a lassításnak, egyfajta visszavonulásnak. Elnémul a naponta körülöttünk kavargó szavak kavalkádja, hogy csak magunkra és gyakran figyelmen kívül hagyott észleléseinkre összpontosítsunk.

Ne legyünk éjjel-nappal elérhetők! 

Elérhetők vagyunk a nap 24 órájában, használjuk a számítógépünket, mobiltelefonunkat még az ágyban, a fürdőben, a toaletten, sőt a strandon is? Sokszor nem is vesszük észre, hogy ez a „hiperkapcsolat” mennyire kimerítő. Ezért szünetet kell tartani e téren is. Apránként, egy keveset reggel, majd délután – később egy alkalmas, teljes napot, illetve hétvégét szánjunk rá. Ekkor száműzzük a netet, ne nézzük az e-mailjeinket, kapcsoljuk ki a mobilunkat. Mi ennek a jelentősége? Kilépni a versenyfutásból, csökkenteni a túlzásba vitt feladat- és kötelezettségvállalások számát, megnyugtatni az elmét…

Szakítsunk több időt magunkra!

Ellazulni egy finom habfürdőben; hosszan szépítkezni; végre bőrápoló maszkot tenni az arcunkra, és idegeskedés nélkül megvárni, míg hat – ugye ritkán szánunk elegendő időt az ilyen, magunkkal való törődést jelentő tevékenységekre? Itt az alkalom rá! Ha kell, akár „zárkózzunk be” a fürdőszobába, és a kellemes, sietség nélküli fürdőzéshez vigyünk be egy csésze finom tehát, miközben hallgassunk lágy zenét. Ahhoz, hogy megszabaduljunk az örökös rohanás okozta stressztől, kényeztessük magunkat rendszeresen, anélkül, hogy néznénk az óránkat…


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...495051...161