Információk, érdekességek

Influenza

2006. március 14.

Az influenza kórokozója az influenzavírus. Ez az ősi vírus már 80 millió évvel ezelőtt megjelent bolygónkon. Jellemzője a mutabilitás (változékonyság). Ezért gyakran kell változtatni a védőoltást is. Rendkívül súlyos járványt is okozhat. 1918-ban az úgynevezett spanyolnátha ugyanannyi áldozatot követelt, mint az első világháború. Az 1968-as úgynevezett hongkongi vírus is veszélyes volt. Hazánkban szerencsére az influenzavírus az utóbbi években súlyos járványt nem okozott.

A herpesz

2006. március 08.

A legtöbben először csecsemő- vagy kisgyermekkorban kerülnek kapcsolatba a vírussal. Az első fertőzést követően a vírus az idegek közt bújik meg, ahol a szervezet immunrendszere nem érheti el.

 

Az esetek többségében a vírus megelégszik a szervezetben elfoglalt helyével, azonban előfordulhat (körülbelül minden negyedik fertőzöttnél), hogy a herpesz kiújul.


Növekszik a cukorbetegség kockázata

2006. február 20.

A becslések szerint az Egyesült Államokban 229 ezerre tehető a cukorbetegséggel küzdő gyermekek száma, és a cukorbetegek egyharmada túlsúlyos. A szakemberek úgy vélik, hogy a cukorbetegségnek és a túlsúlynak a szerencsétlen egybeesése a közeljövőben komolyan próbára teszi majd az ország egészségügyi intézményeit.

Út az infarktusig

2006. február 20.

A megemelkedett testtömegindex az egyik jelentős kockázati tényezője a szívbetegségeknek, az agyvérzésnek, a kettes típusú cukorbetegségnek és egyéb krónikus betegségeknek. Az elsődleges halálozási oknak számító és a világszerte évi 17 millió halálozást okozó szív- és érrendszeri megbetegedések jelentős kiváltó oka a túlsúly és az elhízottság. 

Hátfájás, derékfájás

2006. február 18.

Minden második felnőtt krónikus hát- és derékfájással küzd; a probléma leggyakrabban a negyvenes éveiben járó korosztályt – különösen a nőket – érinti. Oka főként a terhelés és a lazítás ritmusos váltakozásának teljes hiánya és a passzív testtartás, melyhez még a fiatalkorban kialakuló tartáshiba is társul.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...247248249...250