Információk, érdekességek

3 táplálkozási hiba, ami miatt nem fogysz le!

2020. június 19.

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy úgy vélik, csak sporttal, vagy csak szigorú diétával szembeszállhatnak a plusz kg - uk ellen. Pedig ez nem így van. Az egyoldalúan folytatott, túl szigorú diéta sport, mozgás nélkül és a túl sok sport diéta nélkül mit sem ér.  

Diéta és edzés

Aki nem táplálkozik megfelelően és kielégítően, tehát nem biztosítja szervezete számára a megfelelő tápanyagok mennyiségét, annak raktárai hamar kimerülhetnek, és az illető enerválttá, rosszkedvűvé válik; valamint legyengül az immunrendszere, könnyebben betegszik meg, a nagy fogyás esetén pedig bőre is megereszkedhet. 

Aki csak túl sok sporttal próbál lefogyni, és mellette nem változtat rossz táplálkozási szokásain, veszélyezteti magát azzal, hogy szervezetét túlterheli. Mindet a szívet, mind a tüdőt komoly munkára készteti, valamint fokozott igénybevétellel terheli csontjait, izületeit, melyeket sérülésveszélynek tesz ki.   

Mindkét program hosszabb távon való űzése igen kockázatos és veszélyes, ezért tanácsolt a speciális egyéni diéta és edzésterv kialakítása, ezek egyszerre való végrehajtása, és  életmódváltás személyre szabottan.

A három alapvető táplálkozási hiba

I. Kevés kalória bevitel: az egyén nem viszi be a számára megfelelő mennyiségű kalória mennyiséget, ami sokszor még a napi alapanyagcsere mennyiségének sem felel meg. Ennek több következménye is lehet: lassú anyagcsere, lelassult életfolyamatok, szervkárosodások, melyek megakadályozzák a fogyást.

Emellett az illető nem juttat be szervezetébe elegendő vitamint, ásványi anyagot, fehérjét, szénhidrátot, zsírt, rostot.

2. Rendszertelenség: Segítség rendszerességgel! Étkezésünkben alakítsunk ki némi rendszerességet. Mindig legyen például idő a főétkezésekre. Ne együnk össze - vissza, rohanva, itt -ott, innen -onnan bekapkodva valamit. Törekedjünk a napi 3 fő étkezésre!

A napi többszöri étkezés segíti a vércukorszint egyensúlyban tartása érdekében: 2 – 3 óránként, de max. 4 - 5 óránként juttassunk némi tápanyagot szervezetünkbe, hogy elkerüljük a farkaséhséget.

Ha ez azonban munkánk és egyéb elfoglaltságunk miatt nem lehetséges, tartsunk kontrollt. Ne áltassuk magunkat az édességekkel, tartsuk azokat a hétvégékre, ünnepekre és egyéb kivételes alkalmakra. Akkor is törekedjünk a minőségre és a táplálék mennyiségére.

3. A felesleges adalékanyagok: Ha túl sok felesleges sót, cukrot, zsiradékot fogyasztasz, ez mind plusz kalória – a és majd zsír formájában fog lerakódni.

Ami még nagyon fontos!

  1.  Száműzzük életünkből a fogyókúrát és a csodadiétákat is. Alakítsuk ki a számunkra a lehető legmegfelelőbb, legegészségesebb táplálkozást.
    Tudtad, hogy a sztárok diétája sem tart mindörökké? Lefogynak, aztán a kínkeservesen leadott kilóikat duplán hízzák vissza. Az álomalak csak addig a szerepig, lemezfelvételekig tart, aztán jöhet a nagy zabálás.
    Tehát: Kerüld a yo-yo effektust!
     
  2. Kapcsoljuk ki a tv – t!
  3. Vegyünk sportcipőt! (És sportoljunk is ...) 
  4. Fogyasszunk zsírégető természetes ételeket. pl: ananász, kiwi, szilva, 
  5. Segítsük elő fogyásunkat kiváló minőségű növényi olajokkal.
  6. Ne fogyasszunk túl keveset a fehérjékből és a szénhidrátokból sem! 
  7. Mindenki más-más módszerre van szüksége: amelyik diéta jó az ismerősödnek, az nem biztos, hogy neked is jó.

Végezetül pedig az önbizalomtól lesz valaki igazán szexi, a fittség alapja is ez. Ha folyamatosan elégedetlenkedsz magaddal, mindig a mérleget bűvölöd, általában lassítod a folyamatot. Ha csak heti egyszer méred magad - vagy méginkább csak a centiméterekkel foglalkozol, nem a kilókkal - kellemese meglepetések érhetnek! 

forrás: Harmonet.hu