Információk, érdekességek

A prosztatarákos férfiak is tehetnek az állapotuk javulásáért

2020. november 29.

Fotó: gettyimages.com

November a prosztatarák elleni küzdelem hónapja. Idehaza minden évben több mint 4500 férfival közlik a rosszindulatú daganat diagnózisát, szakmai becslések szerint több mint 20 ezren élnek közöttünk, akik már szembesültek a betegséggel. Az életkilátások és az életminőség javításáért maguk a betegek is sokat tehetnek.

A járványhelyzet miatt a személyes segítségnyújtás és találkozások korlátozottá váltak, ezért felértékelődnek azok az internetes lehetőségek, amelyekkel egyre inkább elérhetővé válik az idősebb korosztály is. Ezt felismerve indította el a prosztatarákos férfiakat segítő 10 Ezer Lépés Program is Facebook oldalát, ahol információk, gyógytorna videók, sorstársakról szóló példaadó riportok közzétételével támogatják az érintett családokat.

Nemzetközi tanulmányok szerint lényegesen kisebb a prosztatarák következtében bekövetkező halálozás azon férfiak körében, akik a diagnózis után is rendszeresen – legalább hetente három alkalommal és legalább 30 percen keresztül – a pulzusszámot tartósan emelő sportot, fizikai aktivitást végeznek.

Emellett a szövődmények, mint a műtét vagy sugárkezelés utáni vizelettartási problémák, valamint a mellékhatások, mint a fáradékonyság csökkentésében a speciális gyógytornának, fizioterápiának is fontos szerepe lehet. Az aktív életmódnak a betegek, valamint az őket kezelő egészségügyi szakemberek körében való tudatosítását tűzte ki célul a 10 Ezer Lépés Program, amely kiadványokkal, videókkal, országszerte a betegeknek szervezett programokkal, szakembereknek szóló továbbképzésekkel kívánja elérni, hogy az urológiai vagy onkológiai kezelések mellett a betegek az életmódjukkal is támogassák saját felépülésüket.

Fotó: 123rf.com

A koronavírus járványhelyzet miatt idén sok rendezvény elmarad, ezért a program a www.facebook.com/10ezerlepes címen közösségimédia-csatornát indított.

– 78 éves vagyok, minden nap használom az internetet, a közösségi oldalakat éppúgy, mint az élő videómegosztó szolgáltatásokat. Azt tapasztalom, hogy a világháló ma már nemcsak a fiataloké, egyre több sorstársamat és kortársamat érjük el ezeken a virtuális csatornákon keresztül is – támasztja alá a kezdeményezés létjogosultságát a prosztatarákból évekkel ezelőtt felépült Kalotay Gábor, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke.

A Janssen által támogatott 10 Ezer Lépés Program széles körű összefogással fut, részese a Magyar Rákellenes Liga, valamint urológusok, onkológusok, gyógytornászok is. A Facebook-csatornán folyamatosan tesznek közzé a prosztatarákos betegeknek szóló információkat, gyógytorna videókat, prosztatarákos férfiak történeteit bemutató riportokat. A tervek között szerepel, hogy a jövőben a betegek visszajelzései alapján szakmai előadásokat is közvetítenek.

forrás: Patika Magazin