Információk, érdekességek

Az egészséges életmód csökkentheti a rák kockázatát

2019. április 28.

Portrait of a Happy Senior Couple Sitting at the Kitchen Table with a Bowl of Fresh Salad, Smiling at the Camera.

Az egészséges életmód jelentősen csökkentheti a rák kockázatát, az életmódot meghatározó különböző tényezők ugyanis egyenként mintegy 6 százalékkal szoríthatják vissza a betegség kialakulásának veszélyét – derült ki egy több mint százezer felnőttel végzett kínai kutatás eredményéből, amelyet a Cancer című nemzetközi szakfolyóiratban mutattak be.

A Kínai Orvostudományi Akadémia irányítása alá tartozó kórház kutatói az egészséges életmódot jellemző hat tényezőt, a nem dohányzást, az egészséges testsúly fenntartását, a megfelelő testmozgást, az alkoholfogyasztás visszaszorítását, a megfelelő zöldség- és gyümölcsfogyasztást, valamint a vörös húsok mérsékelt fogyasztását vizsgálták.

A vizsgált alanyok 83,4 százalékánál volt megfigyelhető három-öt a felsorolt egészséges szokások közül, de mindössze 9,1 százalékuk tartotta magát az összes tényezőhöz az életmódja kialakításában. 7,5 százalék volt az, aki legfeljebb három egészséges szokást tartott be.

Az eredmények szerint a hat egészséges életmódi tényezőt betartók körében a rák kockázata 17 százalékkal alacsonyabb volt azokkal szemben, akik csak legfeljebb három tényezőre fordítottak figyelmet. A rák előfordulásának csökkenése pedig a betartott egészséges szokások számának növekedésével fordított arányban áll – írták a kutatók, akik megfigyelései alapján minden egészséges szokás 6 százalékkal csökkentette a betegség kockázatát.

Az egészséges életmód a legfontosabb tényező a tüdőrák és a végbélrák kockázatának csökkentésében. Végbélrák esetében az esetek 31,9 százaléka, májrák esetében 47,4 százaléka volt betudható egészségtelen életmódi tényezőknek.

Ku Tung-feng, a kutatócsoport vezetője szerint eredményeik megerősítették az egészséges életmód fontosságát a rák kockázatának visszaszorításában. Ezt az összefüggést ugyan korábban számos nyugati társadalmakban végzett kutatás igazolta már, de Kínában eddig kis számú bizonyíték állt rendelkezésre. (MTI/Hszinhua)

forrás: Patika Magazin