Információk, érdekességek

Az idő - barát vagy ellenség?

0000. 00 00.

Az idő, bár nyomasztó, nem az ellenséged, hanem a barátod lehet. Nem ellened dolgozik, hanem lehetőséget ad elmédnek, gondolataidnak, tudatodnak hogy feltöltődjenek, mert megajándékozza az anyagi dolgokat, így agyadat, annak működését is, a feltöltődés, a pozitív irányba való megváltozás lehetőségével. Az idő kincs és kasza - használd ki okosan!  

Azon a délutánon a Mester a szokott hangulatban ült le közénk. Nem ült magaslatra, sohasem ült előttünk székre, és nem volt velünk lenéző. Közénk ült, épp csak annyira feltűnősködve, hogy mindenki lássa. Diavetítést ígért. Azt reméltem, egyik utazását mutatja majd be nekünk. A diavetítő kisvártatva elő is került, s ő bajlódott valamit vele.

Nem volt felvezetés, s még a szokásos monológját sem mondta el, hanem csak halkan így szólt: Mára egy kis vetítést ígértem.

Két istenszobrot mutatott a diákon. Először az egyiket, majd a másikat. Kicsit később visszalépett az elsőre, és megismételte ezt a folyamatot párszor.

- Jól figyeljétek meg - kért bennünket.

Mi pedig bámultuk az istenszobrokat. Nem tudtam eldönteni, melyik istenség lehet rajta. Az világos volt, hogy egy félig nyitott templomban készülhetett, a fényviszonyokból ítélve, természetes fény is tükröződött. Az oltár maga is nagynak tűnt, de a szobor rajta hatalmasnak, azt hiszem magával az oltárral volt egybeépítve, talán egy darabból lett kifaragva. Sötét, bordó, fekete és arany színeket láttam rajta, de bronz és réz árnyalataiban is játszott körötte megannyi virág, fehér, sárga és leveleik a zöld minden pompájában játszottak.

A két kép szinte ugyanazt ábrázolta, nem sok különbséget véltem felfedezni, de a villogásból  érezhető volt diák oda-vissza való váltása. Szinte film lett belőle.

- Látjátok? Jól megnéztétek? Nagyszerű – szólt a Mester, majd kikapcsolta a vetítőt. Néhány percig csendben szöszölt ruházatával, majd ismét ránk nézett.

- Mi volt különbség a két kép között?

Ránk meredt, és aktívan fürkészte tekintetünket. Kicsit elszomorodtam, hogy a vetítés mára mindössze ennyi volt, s pusztán egy megfigyelési játékot indított el velünk.

Halk válaszok érkeztek, s ő mosolygott, néha ingatta fejét vagy féloldalasan bólintott.

- A virágok – kezdte valaki

- A fény- próbálkozott más.

- A felvétel szöge.

- A napszak – említette megint valaki.

A Mester azonban csak ingatta a fejét.

- Ennyi, mindössze ennyi? Volt rajta valami sokkal érdekesebb.
Várt még kicsit, aztán ismét bekapcsolta vetítőt.

- Nézzétek meg jobban. Van rajta valami. A második képen. Valami egészen megfoghatatlan és megismételhetetlen. Nézzétek meg jobban:
Megörültem. Szellem jelenlétét gyanítottam képeken. Kis fénypontokat kerestem és kuriózumokat. Mások is fellelkesültek. Előre hajoltak közelebb a falhoz – mely vetítővászonként szolgált. A Mester kissé csalódottan mosolygott. Mindenki hol őt, hol a képeket fürkészte, amiket lassú ütemben váltogatott fél kézzel, már nem is figyelve a mozdulatra, csak reménykedve, ránk.

- Talán a festése a szobornak …
- A kövek benne, a díszítések – magyarázta valaki.
- Nem – szólalt meg végül Mesterem. – Az egyetlen különleges a szobron az idő. Az idő, amely láthatatlan, de az anyagon mérhető.

Az istenszobrok az istenek képviselői. Nem különböznek tőle. De anyagi formájukon, itt az anyagi világban fog a idő vasfoga, még rájuk is hatással van, noha lassabban öregszenek mint bármely más anyagi entitás. Az egyetlen különleges a második képen: az idő. 

A régi tanmese sokként hat korunk emberének elméjére. Az idő számunkra óra, karóra, atomóra, találkozók és a naptárrendszer időpontjai. Az idő egy keret, egy rendszer, amiből nem vagyunk képesek feleszmélni. Mert a gyermekért kell menni az oviba, be kell érni dolgozni, aludni kell, vagy kelni kell.

Az idő rendszert és keretet, ugyanakkor korlátokat és rabságokat is ad. Az idő Szaturnusz.

Szaturnusz kegyetlenül hideg, határ, elválasztó, szigorú de erős támpont, égi atya, mindenki apja. Az idő, az anyag előtt létezett, ezért mindenképpen hat rá. Ami született elmúlik. Az időt vagy kezeled, vagy felfal. 

Az örök idő

Az idő örök, de lét is lehet örök. Amíg a halhatatlanság elixírjét keresték egyes alkimisták, mások csendben ülve meditáltak, s úgy vesztegették idejüket ebben az életben. Az idő örök, de az élőlény, a lélek is az. A halhatatlanság nem a test halhatatlansága. A test öregszik, ahogy a tárgyak beporosodnak, elrozsdálnak, tönkremennek. Az idő és a víz találkozása meglepő. Az emberben a víz lassítja az idő fogát, az élet maga, míg a tárgyak körül a víz gyorsítja a bomlást s megöli azokat. Az ember keresése, a halhatatlanság felé való lépdelése, természetes halálfélelméből és menekülési kényszeréből fakad. Ha nem szeretnéd hogy depresszió, vagy szorongás, rettegés formájában felzabáljon ez az idő, akkor el kell fogadnod, hogy a test múlandó, s ami mögötte van, az marad csak meg. Valamiről le kell mondanod, hogy a többit továbbvihesd Ha belebonyolódsz a testbe, a lélek a testhez kötődik, s jelképesen a lélek is meghal a testtel együtt.

Az idő mérése

Az idő mérését ma atomóra szolgálja, ami elég pontos, egy bizonyos Nap-év rendszerhez egy bizonyos naptárrendszerhez kapcsolódóan. Az időt a Védák pl. teljesen másképp mérik. Az atom részecskéinek egyesülési idejével amely a természet törvényeinek megfelelően mindig azonos idő. Az időt mérhetjük jelképesen edényekkel, Nap mozgásával, a Hold váltakozásával, de létezik belső időnk is. Van aki fiatalabb, van aki biológiailag öregebb, betegebb, szellemileg éretlenebb, vagy épp érettebb koránál. Az idő belsődre úgy hat, ahogy engeded. Ha fiatalnak éled meg magad, tested követi azt, és gyermeki és fiatalos maradsz. Az idő mérése azonban szubjektív, s az univerzum törvényszerűségeinek lemásolása koránt sem pontos. Ezért érzik és vélik úgy sokan, hogy az idő eltorzult, ma nem 2009-et írunk, az évszakok nem négy egyforma részből tevődnek össze. Az idő tehát relatív, ettől ellenőrizhetetlen, s így kontroll alatt nem tartható. A kontroll maga a Szaturnusz, vagyis az idő, a kontrollt segítsége nélkül nem kontrollálhatod.

Az idő jelei

Az idő jelei megnyilatkozások. Ahogy testünk és lelkünk változik, ahogy a tárgyak tönkremennek vagy átalakulnak. Az idő jelen van a folyamatokban, a természetben. Az idő nem véges, nem lineáris, ahogy az óramutató is újra és újra körbefut a számlapon, ahogy a tavaszi jeleket is nyári, őszi és téli jelek követik a természetben. A ciklikusság nem értendő kör alakban. A kör éppen 360 fok, de az adott év nem 360 nap, és az ismétlődés nem jelent mértani pontosságot az idő voltában, csupán visszatérő jelleget, fejlődő megismételhetetlenséget.

Mi akkor az idő?

Foghatatlan. Jeleit látjuk, tüneteit ismerjük, jellemzőit felismerjük állapothatározóit mérni próbáljuk, de az idő nem több, mint váltakozás és késztetés. Hogy a váltakozás és e késztetés fejlődés, vagy pusztulás lesz, rajtad áll. Minden keletkezik, s minden virágba borul, ám minden elsorvad. Maradandó csak az érték lehet, ami emberi, ami az erkölcsnek megfelelő, ami a szellemet tápláló. Az idő, a lét egy jellemzője, egy vektor, egy irány egyetlen pontja. Egyetlen biztos eleme az elmozdulás. Hogy az idő értékes legyen, az idődet nem vesztegetheted:

• Olyan párkapcsolatban, ami nem visz előre, ami nem értékes
• Olyan munkahelyen, ami nem ad élethivatást, aminek végzése szellemileg értéktelen (a kétkezi munka érték!)
• Olyan életformával, ami nem visz közelebb az élet céljához – az idő az égi rend megismeréséhez a dolgok helyrerakásához. A puszta individualizáció, a puszta makacs önmegvalósítás csak kiragadja az egyént a közegből a tömegből egyedivé és különccé teszi, az idő motiválóerő, hogy a cél ennél több legyen.

Minden más létforma bűn önmagaddal szemben, amikor az időt, ezt a motiváló erőt elfecsérled.

Az idő, bár nyomasztó, nem az ellenséged, hanem barátod lehet. Nem ellened dolgozik, hanem lehetőséget ad elmédnek, gondolataidnak, tudatodnak hogy feltöltődjenek, mert megajándékozza az anyagi dolgokat, így agyadat, annak működését is feltöltődés, a pozitív irányba való megváltozás lehetőségével. Az idő kincs és kasza – használd ki okosan!