Információk, érdekességek

Még nem alakult ki immunitás a vírus ellen

2020. április 09.

Még nem alakult ki immunitás a koronavírus ellen, ezért van ilyen sok fertőzött a világon – közölte Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektor.

Fotó: pixabay.comMerkely Béla azt mondta, hogy a vírus elleni oltóanyag leghamarabb ősz végére várható, és azt először a legveszélyeztetettebbek, az idősek kapják meg.

A fertőzés elleni leghatékonyabb védekezés a Semmelweis Ignác tanácsolta kézmosás, amelyre a CNN és a Google is felhívta a figyelmet a napokban – hangsúlyozta, hozzátéve: fontos a távolságtartási szabályok betartása is.

Tudatta, hogy Magyarországon továbbra is az influenza dominál, a jelenlegi felső légúti megbetegedések csupán öt százalékát okozza koronavírus.

Merkely Béla kiemelte, hogy a kormány döntései hamar érkeztek és nagyon hatékonyak voltak, Magyarország emiatt komoly helyzeti előnybe került, és az egyik legjobban teljesítő ország a vírus fékezésében. Néhány dél-európai és nyugat-európai országban súlyosabb problémák vannak, és szűkebbek a járvány leküzdésének lehetőségei.

A rektor ismertette, hogy a Semmelweis Egyetem konzorciumot hozott létre a koronavírus-fertőzésre kialakított immunválasz vizsgálatára, továbbá járványügyi vizsgálatokat végeznek, analizálják a diagnosztikus vizsgálatok eredményeit, és speciális szűrést végeznek arra vonatkozóan, hogy hány ember eshetett már át a fertőzésen. Ez utóbbi azért fontos, mert ezek az adatok előrevetíthetik, milyen további lépésekre lesz szükség, vagy hogy mikor lehet engedni a szigorú távolságtartást eredményező szakpolitikai intézkedésekből – magyarázta.

Szerinte a népesség néhány százaléka már biztos átesett a fertőzésen, számuk jóval több lehet a kormányzati honlapon közölt adatoknál.

Fokozottan vigyázzanak magukra a krónikus betegséggel küzdők! – kérte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Különösen fontos a járványügyi ajánlások és szabályok betartása azoknak, akik nagyobb kockázatnak vannak kitéve koronavírus-fertőzés esetén. “Óvni is fokozottan kell őket” – szögezték le.

Bár a Covid-19 néven ismert új koronavírus az esetek 80 százalékában enyhe lefolyású fertőzést okoz, a 65 év felettieken kívül – életkoruktól függetlenül – nagyobb kockázatot jelentenek bizonyos krónikus betegséggel küzdőknek is. Különösen fontos, hogy óvják magukat a szív-érrendszeri-keringési, rosszindulatú daganatos, krónikus légúti megbetegedésben, valamilyen anyagcsere-betegségben (például diabéteszben) vagy máj- és vesebetegségben szenvedők. Ha ugyanis megfertőződnek a koronavírussal, a betegségük lefolyása súlyosabbá válhat, ami növeli annak kockázatát, hogy kórházi, adott esetben intenzív terápiás kezelésre szorulnak – írták.

Ezért arra figyelmeztetnek, hogy a krónikus betegségben szenvedők fokozottan ügyeljenek a koronavírus-járvány időszakában előírt óvintézkedések, szabályok betartására. Különösen fontos, hogy az említett krónikus betegségben szenvedők, ne menjenek közösségbe, tartsanak legalább másfél méter szociális távolságot a többi embertől, mossanak gyakran kezet, valamint tartsák be a kijárási korlátozás előírásait. A velük egy háztartásban élők pedig kiemelten figyeljenek a higiénés ajánlások betartására, krónikus beteg családtagjuk védelmére! – hívta fel a figyelmet az Emmi.

forrás: Patika Magazin.hu