Információk, érdekességek

Minden negyedik ember halála trombózishoz köthető

2020. november 18.

Fotó: gettyimages.com

Egy kutatás alapján világszerte a mélyvénás trombózis okozta komplikációk halálos áldozatainak száma évente meghaladja az emlőrákban, a közúti balesetekben és a HIV-fertőzésben elhunytak számát összesen. A legtöbben nem veszik elég komolyan a trombózis tüneteit, elbagatellizálják annak következményeit. A trombózis azonban nem válogat, kortól, életviteltől függetlenül is bárkinél kialakulhat! Az október 13-ai Trombózis Világnap alkalmából, a betegség veszélyeire hívják fel a figyelmet.

Mindegyikünk szenvedett már el kisebb-nagyobb baleseteket, amely során valamilyen sebesültést szerzett. Normál körülmények között sérülés esetén testünk vérrögöt formál a vérzés megállítása érdekében, amelyet a seb begyógyulása után testünk lebont és eltávolít. Sajnos azonban ez a folyamat nem mindig e szerint a forgatókönyv szerint zajlik. Előfordul az is, hogy valakinél több vérrög formálódik vagy kialakulásának módja eltér. Ennek következménye a tromboembólia, amelynek egyik fajtája a mélyvénás trombózis. Utóbbiról abban az esetben beszélünk, ha vérrög keletkezik, legtöbbször a láb ereiben – főként a combban és a vádliban, de létrejöhet akár a medence és a kar ereiben is.

Mindezek mellett azonban fontos megemlíteni, hogy a tromboembólia kialakulásának esélye magasabb egyes krónikus betegségek esetében: a kemoterápiát igénylő betegeknél, a HIV-fertőzötteknél, az autoimmun betegségben, valamint a krónikus autoimmun betegségben (lupuszban) szenvedőknél.

Mire figyeljünk különösen? Mik a trombózis tünetei?

A mélyvénás trombózis tünetei első sorban a végtagdagadás, a tésztás tapintású bőr, a végtagok felhevülése, a felerősödő görcsölés vagy fájdalomérzet, illetve a bőr elszíneződése vagy bevörösödése. A kialakult vérrög a végtagokból azonban a véna további részeire is átkerülhet. Így alakulhat ki a mélyvénás trombózis egyik legismertebb szövődménye, a tüdőembólia, amely meggátolja a tüdőbe érkező vér áramlását, és légszomj mellett mellkasi fájdalommal valamint szapora lélegzetvétellel is járhat.

Kik a veszélyeztetettek?

Bár a mélyvénás trombózis kortól függetlenül is kialakulhat, számos kutatás arról számol be, hogy a kor előrehaladtával kialakulásának esélye növekszik. Elősegítheti még a magas vérnyomás, a fogamzásgátló tabletta szedése, a terhesség, a daganatos megbetegedés, a gyulladásos bélbetegség vagy a túlsúly. Kialakulhat műtéti beavatkozást követően is, de akár örökletes is lehet. Tévhitnek számít, hogy a nők – elsősorban a terhesség miatt – vannak leginkább kitéve ennek a „betegségnek”, mivel a felmérések szerint a férfiaknál nagyobb az előfordulási esély.

Fotó: 123rf.com

Hogyan csökkenthetjük a kockázatot?

Bár sokan tisztában vannak azzal, hogy a dohányzás növeli a kardiovaszkuláris betegségek előfordulását, legtöbbször azonban elkerüli a figyelmüket az, hogy a vérrögök keletkezésében is nagy szerepet játszik. Hozzáállásunkkal tehetünk leginkább egészségünkért, szokjunk le a dohányzásról! Hogyha olyan munkát végzünk, amely során a legtöbb időt ülve töltjük, gyakran mozgassuk meg elgémberedett végtagjainkat, ezzel segítve a vér megfelelő áramlását. Ügyeljünk arra is, hogy ne üljünk sokáig keresztbe tett lábbal, tartsuk talpunkat a földön, esetleg emelgessük sarkunkat. Hasonló egyszerű mozdulatokkal is tehetünk a vérrög kialakulása ellen. Ezenkívül az egészséges étkezés, valamint a rendszeres testmozgás sem elhanyagolandó tényező, igyekezzünk beiktatni mindennapjainkba a sportot és a lehetőleg zöldségekkel, gyümölcsökkel teli, túlzottan feldolgozott készételektől mentes táplálkozást.

Hogyan lehet kezelni a trombózist?

A mélyvénás trombózis kezelésére véralvadásgátló terápia szükséges. A szájon át szedhető antikoaguláns (véralvadásgátló) készítmények rendszeres használata segíthet csökkenteni további komplikációk kialakulásának kockázatát. Rendkívül fontos, hogy időben észrevegyük az árulkodó tüneteket, és ne féljünk szakorvos segítségét kérni.

forrás: Patika Magazin