


Információk, érdekességek
Otthoni edzés
2015. július 03.
Tudnod kell, hogy a statisztikák szerint még azoknak az emberek, akik rendszeresen eljárva éveken keresztül edzettek, csak 10%-a képes hónapokon keresztül otthon, egyedül edzeni. Tehát summa summarum 90% feladja, majd újrakezdi többször, egyre kevesebb hittel, akarattal és elszántsággal, végül kudarcélményt okozva magának.
Én 8 hónapon keresztül edzettem úgy, hogy tartottam a heti 2 BAJNOKOK EDZÉSÉT, és mellette otthon napi 20 percet edzettem, és heti 30 percet kocogtam. De még én is belefáradtam, holott a végtelenségig tudom variálni az edzésmódszereket. És ugye a legfőbb tévhitek, amik akadályoznak abban, hogy eljárj edzeni.
Szégyelled magad: nálam is vannak, akik úgy kezdik, hogy „meghúzzuk magunkat a hátsó sorban”. Nem leszel középpontba, mindenki magával foglalkozik, csak az utolsó negyed óra az, a lazítás, amikor már kicsit ráérnek észrevenni a körülöttük lévőket azok, akik jó helyre mentek edzeni.Légy büszke, hogy te is ott vagy, s eddz lelkiismeretesen!
Az illatos zsíroktól a natúr deókig – izzadásgátlás tegnap és ma
2015. június 29.
Bár egyes kutatók szerint az első emberek számára létfontosságú volt a testszag, a kultúra fejlődésével egyre inkább kellemetlenné és nemkívánatossá vált. Természetesen az évszázadok során számtalan praktika született a testszag elfedésére vagy megszüntetésére, azonban az jól látható, hogy a legtöbben akkoriban és ma is a természethez fordulnak a megoldásért.
Ne az izzadást szüntesd meg, hanem a szagot
Az izzadás a test természetes védekező mechanizmusa a maghőmérséklet túlzott emelkedése ellen. Sajnos ugyanilyen természetes folyamat az is, hogy a szerves anyagokban gazdag izzadságot egyes baktérium fajták kiváló tápanyagnak tartják és a forrás közelében – főként a fedett területeken, vagyis például a hónaljban – szaporodni kezdenek. Ezen baktériumok anyagcsere termékei okozzák a jól ismert testszagot, mely ellen évezredek óta vív harcot az emberiség. Bár a kutatók szerint a testszag tette lehetővé, hogy az őskorban az ember ne keltse fel a ragadozók érdeklődését, a kultúra fejlődésével mind inkább kerülendővé vált.
Alapvetően kétféle lehetőség közül lehet választani, ha meg akarjuk szüntetni a hónaljban a kellemetlen szagok megjelenését: vagy elfedjük a szagokat és semlegesítjük/elpusztítjuk a baktériumokat, vagy megakadályozzuk a szóban forgó területeken az izzadság megjelenését.
Cikkünknek nem témája a teljes izzadásgátlás, hiszen a test saját folyamataiba ilyen mélységig történő beavatkozás nehezen tekinthető természetesnek, mint ahogy a mesterséges anyagok bőrre juttatása sem az.
Így csináld jól a bemelegítést és a nyújtást!
2015. június 25.
Honnan csípünk el időt általában? A bemelegítés és a nyújtás. Nyújtás közben fordul elő, hogy azt érzem, zavarjuk le, mert ez nem fontos. Nem szakadsz meg benne, olyan plusz felesleges időpazarlásnak érzed. Nem azért csináljuk, hogy megcsodálhassátok a spárgámat, hanem ezáltal akadályozom meg, hogy nagy izomlázad legyen, és teljesen összehúzódott izomzatot visszalazítsd. A megfelelően lenyújtott izom kevésbé sérülékeny, rugalmasabb is, így jobb az összehúzódása. Mit értek ez alatt?
Nagyobb erőt tud kifejteni. Növeli a hajlékonyságot, az ízületi mozgásszög kiterjedését, ezzel együtt a koordinációt. A stressz az izmok állandó, tónusos feszüléséhez vezet. Az izmok ellazításán keresztül a stressz csökkentésére is alkalmas a nyújtás. Tehát nyújtani kötelező!
A jó bemelegítés legalább 10 perc hosszúságú, a keringési rendszert fel kell pörgetni. Bemelegítés nélkül ne nyújts! Én általában negyed órát szoktam tartani, és jelezni is szoktam mindig, hogy akkor kezdjük most a rendes edzést.
A nyújtás egyik fajtája a streching
Le a maximalizmussal! – A nyár a feltöltődés ideje
2015. június 17.
A nyári hónapok együtt járnak az óvodai és az iskolai szünettel, ami ugyebár nem hátrány, ha mi vagyunk a gyerekek, ám kevéssé felhőtlen, ha mi vagyunk a szülők, akiknek meg kell oldani a gyerekek elhelyezését, vagy ki kell találni a programokat.
Higgyék el, hogy a gyerek jól tudja érezni magát a legegyszerűbb program közben is. Ami fontos, hogy a gyermek korának és mentális fejlettségének megfelelő játékot, kikapcsolódást találjunk. Ami egy 12 éves koraserdülőt kikapcsol, az egy 6 éves kisiskolást még nem. Rengeteg ingyen program és lehetőség van azok számára is, akik nem tehetik meg, hogy drága táborokba befizessék gyermeküket. Sőt tévhit, hogy ott boldogabb vagy hasznosabb lenne az időtöltés. A maximalizmus láncát le kell vetni és nem keseregni kell, hanem aktívan megtervezni a gyerek „szabadságolását”, ahogy ezt mi felnőttek is tesszük.
És, hogy kell-e nyáron „fejleszteni” a gyereket? NEM! Ön örülne, ha a főnöke maga után küldene egy paksamétát, hogy nézze át a szabadsága alatt? Jogosan ki lenne akadva, ahogy a gyerek is, aki ugyanarra vágyik, mint mi: feltöltődés, szabadságérzés, napi rutinból való kiszakadás.
Ne gondolják, hogy a gyermekük először fogja megélni a szeparációt. Igen, a gyerek nélküli nyaralás elszakadást jelent. De ez az elválás időszakos és visszafordítható. Önmagában az egy hét külön szabadságolás nem traumatikus.
Együtt vagy külön?
A gyerekben is megvan az igény a külön tevékenységre, ahol az anya vagy az apa nem lehet jelen.
Milyen legyen a dezodorom?
2015. június 07.
Amikor dezodort vásárolunk, elsődleges szempontnak tekintjük, hogy hosszan tartó, intenzív hatása legyen. És csak azután döntjük el, hogy spray, golyós, pumpás, vagy egyéb kiszerelésben vegyük meg. Az, hogy káros anyagokat tartalmaz-e, harmadsorban érdekel legtöbbünket… … megelőzve azt a kritériumot, hogy ne hagyjon foltot a ruhán. Ami pedig az összetevőket illeti, bizonytalanok vagyunk. Hogy legyen benne, vagy sem például alumíniumsó, timsó, kaolin – nem igazán tudjuk. Pedig az egyes hatóanyagok tekintetében különbséget kell tenni az izzadásgátló készítmények, dezodorok között. Mindenképp hasznos, ha megismerjük a dezodorok néhány gyakori alkotórészének tulajdonságait!
Alkohol, cink-oxid, esszenciális olajok
A verejtékezésnek az a funkciója, hogy szabályozza a test belső hőmérsékletét és eltávolítsa a méreganyagokat a szervezetből.
Az izzadság, míg nem kerül a bőrfelszínre, színtelen, szagtalan, vízszerű anyag. Amikor azonban a pórusokon keresztül hatolva a bőrünkön marad, a bőrflóra baktériumai „támadásba lendülnek”, enzimatikus bomlási folyamat útján, majd a levegőn megindul az oxidáció, ami együttesen idézi elő az izzadságszag kialakulását. A fenti hatóanyagok a dezodorban elpusztítják a baktériumokat, és megakadályozzák a kellemetlen szagok megjelenését. Más esetben, az ezeket az antibakteriális hatású anyagokat tartalmazó dezodorok semlegesítik az izzadságszagot.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...848586...122