Információk, érdekességek

Az egészségügyi szolgáltatók ügyeleti rend szerint működnek karácsonykor

2014. december 30.

A karácsonyi ünnepek alatt, illetve az azt követő munkaszüneti napokon az ügyeleti rend szerint biztosítják a sürgős esetek ellátását az egészségügyi szolgáltatók. A gyógyszertárak is ügyeleti rendben működnek – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.

A háziorvosi és fogorvosi, valamint a fekvőbeteg-ellátásban az ügyeletet ellátó helyek a szokásos ünnepnapi rendnek megfelelően fogadják a sürgősségi ellátásra szorulókat.

Közölték: a gyógyszertárak esetében december 24-én a szombati napra vonatkozó nyitva tartási rend lesz érvényben, de többnyire rövidített munkarendben. December 25-én és 26-án a gyógyszertárak a működési engedélyükben rögzített, munkaszüneti napra vonatkozó előírásoknak megfelelően látnak el ügyeleti, készenléti szolgálatot. December 27-én szombaton, valamint 28-án vasárnap a szokásos rend szerint működnek azok a gyógyszertárak, amelyek hétvégi napokon egyébként is nyitva tartanak, ilyenek például a bevásárlóközpontokban működő patikák.

A gyógyszertárak bejáratánál jól látható helyen és jól olvasható módon jelezni kell a nyitva tartási rendet, elérhetőséget, valamint a legközelebbi folyamatosan nyitva tartó, vagy készenléti, ügyeleti szolgálatot teljesítő közforgalmú gyógyszertár nevét, címét, telefonszámát, valamint az ügyelet, illetve a készenlét kezdő és befejező időpontját. Emellett fel kell tüntetni a legközelebbi felnőtt és gyermekorvosi ügyelet címét, telefonszámát is – írták.

Az ügyeletes gyógyszertárakról az ÁNTSZ honlapján is lehet tájékozódni.


Miért olyan nagy baj az antibiotikum-rezisztencia?

2014. november 29.

antibiotikumA helytelen, túlzott, illetve az indokolatlan antibiotikum használat miatt olyan baktériumok jelentek meg, amelyek ellenállnak a különböző gyógyszereknek. Jelenleg ez az egyik legnagyobb közegészségügyi kockázat a világon és ezen belül Európában is. A folyamat – ha nem sikerül megállítani – oda vezethet, hogy a jövőben a legáltalánosabb fertőző megbetegedésekre sem lesz hatékony gyógyszer. Erre hívja fel a figyelmet az Európai Antibiotikum Nap, amelyet az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) szervez. A kezdeményezést az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is támogatja. 
 
Az antibiotikumok csak a baktériumok okozta fertőzések ellen hatásosak, a vírusos megbetegedések, például a közönséges megfázás vagy az influenza gyógyulását nem segítik.

Sőt enyhe bakteriális fertőzések (orrmelléküreg-gyulladás, torokfájás, légcsőhurut, fülfájás) esetén is gyakran szükségtelen a szedésük, mivel az ember saját immunrendszere legtöbbször képes ezeket legyőzni. A hűvös időszakra jellemző megbetegedések többségében a beteg állapota legfeljebb két hét után már érezhetően javul.


Izomerőt fejlesztő élelmiszereket tiltott be az ÁNTSZ

2014. november 23.

IzomerőMegtiltotta számos úgynevezett különleges táplálkozási célú élelmiszer forgalmazását az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) - olvasható a szervezet honlapján. 

A kifogásolt készítményekben nem engedélyezett vegyületek, negatív listán szereplő gyógynövények, új élelmiszer összetevőnek minősülő anyagok, határértéket meghaladó vitaminok, pszichotróp anyagok találhatóak, melyek egészségre gyakorolt hatása vagy már bizonyított, vagy pedig - engedélyének hiánya miatt - még nem ismert.

Mint írják, az Európai Unió tagországaiban működő, az élelmiszerekre és a takarmányokra vonatkozó gyorsriasztási rendszeren (RASFF) érkezett tájékoztatások alapján több különleges táplálkozási célú élelmiszerek kategóriájába tartozó, nagy izomerő kifejtését elősegítő, elsősorban sportolóknak, nehéz fizikai munkát végzőknek szánt élelmiszereket vizsgáltak.


Segítség: depressziós a párom!

2014. november 21.

depresszióKevés szó esik arról, hogy mi történik akkor, ha egy jól működő kapcsolatban az egyik fél depressziós lesz. Mit él meg ilyenkor a másik fél, s egyáltalán mit lehet ilyenkor tenni? 

Pszichológusként hangsúlyozni szeretném, hogy nem mindenki depressziós, akiről azt mondják, vagy annak érzi magát.

A depresszió komoly párkapcsoltati krízist tud okozni

Érdemes különbséget tenni rossz kedv és hangulatzavar (depresszió) között. Legyünk őszinték saját magunkkal, nem létezik olyan ember, aki soha ne lett volna szomorú, vagy ne lett volna elege mindenből stb. Mégis azt mondom, hogy ez természetes, sőt, az lenne a baj, ha állandóan a fellegekben járnánk és nem tudnánk kicsit visszacsúszni a valóságba. Hiszen a valóság az az, hogy sok-sok kudarc ér minket, amit egyre nehezebben tudunk feldolgozni,átvészelni. A párkapcsolat is egy ilyen nehéz terep, ahol lehetnek mélypontok, válság. Ha egy kapcsolatban a pár egyik tagja depressziós, akkor bizony az tud válságot előidézni.

A valódi depresszió, abban tér el a szomorúságtól, hogy nem illan el egy pozitív történés vagy esemény következtében, vagyis mondhatom azt is, hogy beleissza magát a mindennapokba, képes „fojtogatni”, beszabályozni. Ahogy minden ember más, így két egyforma tünetekkel rendelkező depressziós ember sincs. Valaki könnyebben viseli, valaki sokkal nehezebben: intenzitásában nagy eltérések lehetnek.


Vigyázat: sok a hamis étrend-kiegészítő!

2014. november 05.

A hamis táplálékkiegészítők az életünk részei már évek óta. A piacon mindig is jelen voltak. Ennek az oka nem más, mint a nyerészkedés, hiszen nem tartalmaznak ezek a termékek jó minőségű összetevőket és néha nem azokat tartalmazzák, amelyek rá vannak írva a dobozára. 

Így kerüljhetjük el a hamisítványok vásárlását, ha internetről rendelünk

  1. Mindig számlával kell érkeznie a vásárlásnak. Ha nincs számla, már gyanakodhat.
  2. Mindig megbízható webáruházból vagy üzletből szerezze be a táplálékkiegészítőt. Az ilyen webáruházak működnek már évek óta, a webáruház valóban működőképes, az árak nyíltak és a legtöbb webáruház rendelkezik a MEGBÍZHATÓ bolt vagy webáruház logójával.
  3. Sose vegyen át táplálékkiegészítőt sérült csomagolással.

További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...636465...171