Információk, érdekességek

7 tény az influenzáról

2014. január 23.

A minden évben jelentkező influenzajárvány ellen nem csak lehet, de érdemes is védekezni és az sem árt, ha eloszlatunk néhány tévhitet. 

1. Vírus okozza
Az influenzát A-, B- és C-típusú influenza-vírusok okozzák, amelyek közül az A-vírus áll a világjárványok (úgynevezett pandémiák) mögött, a B csak kisebb csoportok megbetegedését okozza, míg a C csak ritka, egyedi esetekért felelős. Mivel a náthához hasonlóan az influenzát is vírusok okozzák, általában nem segítenek kezelésükben az antibiotikumok. Amennyiben azonban például a nátha szövődményeként melléküreg-gyulladás vagy középfülgyulladás jelentkezik, ezekre javasolható az antibiotikumos kezelés. 


Minden hatodik percben meghal egy ember szélütésben

2014. január 15.

strokeÉvente világszerte 15 millió ember, míg hazánkban 45-50 ezer ember kap szélütést. Magyarországon, minden harmadik beteg azonnal, minden hatodik pedig egy hónapon belül meghal. A Magyar Stroke Társaság által életre hívott "Stroke – Ne késlekedj" kampány eredmény kiemelkedőek, azonban a stroke fenyegetése továbbra sem csökken, így a folyamatos tájékoztatás jelentősége megkérdőjelezhetetlen. 

A stroke világszerte a harmadik leggyakoribb halálok

Magyarországon évente 40-50 ezren kapnak szélütést, azonban mindössze 3 százalékuk kerül idejében kórházba. A statisztikai adatok szerint  13 ezren veszítik életüket agyi érkatasztrófa következtében és legalább 200-250 ezer ember él a betegség árnyékában. Az összes stroke esetet tekintve  mintegy 10 százaléka 50, míg 27 százaléka pedig 60 éves kor alatt jelentkezik.  Az elmúlt években nem egy fiatal és középkorú felnőtt esett a stroke áldozatául, sőt ez a betegség gyerekkorban is egyre gyakrabban fordul elő.


Ügyyeleti rend az ünnepek alatt

2013. december 30.

A karácsonyi ünnepek utáni munkaszüneti napokon az ügyeleti rend szerint biztosítják a sürgős esetek ellátását az egészségügyi szolgáltatók. A gyógyszertárak is ügyeleti rendben működnek.

A háziorvosi és fogorvosi, valamint a fekvőbeteg ellátásban az ügyeletet ellátó helyek a szokásos ünnepnapi rendnek megfelelően fogadják a sürgősségi ellátásra szorulókat. A közép-magyarországi régió sürgősségi, akut ügyeleti beosztásáról az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala Sürgősségi Betegellátást Koordináló Osztályának tájékoztatása a következő címen érhető el:

https://www.antsz.hu/bal_menu/ugyeletek/kozep_mo_surgessegi_ugyeletibeosztas

December 28-án szombaton, valamint 29-én vasárnap a szokásos rend szerint működnek azok a gyógyszertárak, amelyek hétvégi napokon egyébként is nyitva tartanak (pl. bevásárlóközpontokban). A nyitva tartási időn túl a gyógyszertári ügyelet az országban mindenütt folyamatosan biztosított lesz.


10 jó tanácsa a biztonságos téli vezetésért

2013. december 19.

télHavas tájakon autózni mindannyiunk számára különleges élmény, azonban sokan rutintalannak vagy bátortalannak érzik magukat ahhoz, hogy a csúszós útfelületen is biztonságosan tudjanak vezetni. A téli közlekedés számos olyan veszélyforrást tartogat, amelyek külön felkészülést igényelnek mind az autó, mind pedig a sofőr részéről. A havas vagy jeges úton ugyanis a járművünk teljesen másképp viselkedik, mint az év többi időszakában, emiatt pedig váratlanul olyan helyzetbe kerülhetünk, amely határozott fellépést igényel. Ezért nem árt időben felkészülni a téli hónapokra, amit a tanpályákon ellenőrzött keretek között, szakemberek segítségével megtehetünk.

A biztonságos téli közlekedés fontosságáról és a megfelelő felkészülésről Zsurzs Jenő, a drivingcamp Hungary instruktora lát el bennünket tíz jó tanáccsal.


Orvosi látleletek mesélnek az erőszakról, amiről mások hallgatnak

2013. december 14.

Eddig soha nem látott látleletek és képek családon belül bántalmazott nőktől. Az Újrakezdés Facebook csoport tagjai, valamikori áldozatok vallanak a családon belüli erőszakról. A VS.hu figyelt arra, hogy a megszólalók inkognitóját megőrizze és így biztonságukat védje. 

Három korábban bántalmazott nő szólal meg a cikkben és mutatja meg a bántalmazásról készült hivatalos dokumentumokat. A szakértői jelentések szikáran és tömören írják le az átélt borzalmakat: legyen szó nemi erőszakról, bántalmazásról avagy a hitvesi jegygyűrű baltával való szétvágásáról.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...727374...171