Információk, érdekességek

TE mit tettél eddig környezetedért?

2018. július 23.

“Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan" szól a jelmondat. Rengeteg eszmére ráhúzták már ezt a szlogent, de szerintem a környezettudatosság terén érvényesítheti leginkább jótékony hatását. Ha mindenki kiveszi a részét belőle, akkor jó irányba tudunk majd továbblépni.  

A Mittettel.hu a hétköznapok környezettudatosságával foglalkozik. A látogatók leírhatják, hogy mit tettek eddig a környezetért és ezt a feljegyzést egy év elmúltával visszakapják. Így láthatják, hogy mennyit fejlődtek zöld gondolkodás terén. Az inspiráló írások meg is jelennek az oldalon, így könnyen juthatunk ötletekhez is.


Az oldal ötlete onnan eredezik, hogy próbáltam megfejteni a csomagolásokon lévő kis ábrákat, hogy vajon amit a kezemben tartok, az szelektív-e. Aztán ahogy elmélyedtem a témában, rájöttem, hogy magánemberként magunkra vagyunk hagyva ebben a témában. Nincsenek „példaképeink” akiket lekövetve tanulhatunk. Sok alulról szerveződő, nagyon erős közösséget találtam, akik hulladékmentes élettel, fenntartható, minimalista, vagy slow életmóddal foglalkoznak, de azt láttam, hogy az ilyen közösségekben a kezdők ritkán mernek aktívan kezdeményezni. Szóval a meglévő fórumok inkább a tudatos emberek továbbfejlődését segítik, de az olyan zöldfülűek, mint például én is, nagyon nehezen találják meg a megfelelő információforrást. Ráadásul sem az állami, sem a gyártói/forgalmazói oldalról nem találtam olyan információforrást, ami könnyen kereshető és hosszútávon folyamatosan frissül.


Kapócs Zsóka: „Egy kicsit már untam magammal foglalkozni”

2018. július 11.

Kapócs Zsóka anyaságról, boldogságról, és természetesen nemrég született kisfiáról, Boriszról mesél…

Amikor egy kisbaba megszületik, mindent megváltoztat – onnantól kezdve körülötte forog a világ, a szerepek felcserélődnek, ő lesz a főnök számtalan dologban. Épp ez a helyzet Kapócs Zsókáéknál is, akinek kisfia alig múlt 2 hónapos, de máris ő dirigál. Ám Zsóka ezt cseppet sem bánja, mindennél jobban vágyott arra, hogy gyermeke szülessen, még ha ez sokszor azzal is jár, hogy bizonyos helyzetekben ő maga háttérbe szorul.
Ahogy minden szülőnek, természetesen Kapócs Zsókának is saját kisfia a legjobb és legszebb gyerek a világon. De a magától értetődő dolgokat félretéve, Borisz alapvetően tényleg nagyon jó baba, aki csak akkor nyűgös, ha éhes vagy fáj valamije.

„Remélni sem mertem volna, hogy Borisz ilyen jó baba lesz, aki tényleg csak akkor sír, ha valami baja van. Azzal viszont tisztában voltam, ha megérkezik teljesen felülír majd mindent az életemben. Tudtam, hogy magamnak már nem leszek annyira fontos. Lecsúsztam az első helyről, de ez így van jól” – kezdte Kapócs Zsóka.
„Most, hogy minden Borisz körül forog, sokszor kapom azon magam, hogy kicsit túlaggódom a vele kapcsolatos dolgokat, de igyekszem ezt is megfelelő mederben tartani. Szerencsére makkegészséges, és erős gyermek, de attól még természetesen azokat a vizsgálatokat, amelyek a korának megfelelően éppen aktuálisak és javasoltak, nem hagyjuk ki. Ilyen volt például a három testtájas ultrahang is, amellyel a csípőjét, koponyáját és a hasát vizsgálták meg nemrégiben a Czeizel Intézetben” – folytatta a színésznő.  
Kapócs Zsóka számára párja is hatalmas segítség, akire a kisfiuk körüli teendőkben is bármikor számíthat.


Még lehet igényelni az ingyenes étkeztetést a nyári szünetre

2018. június 28.

Még lehet igényelni a nyári szünetre az ingyenes étkeztetést, a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek napi egy tál meleg ételt kaphatnak az iskolai szünetben – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.

Az Emmi felhívja azoknak a szülőknek a figyelmét, akik még nem kérték az étkeztetést gyermekük számára, hogy a helyi önkormányzat jegyzőjénél továbbra is leadhatják igénylésüket.

A szünidei gyermekétkeztetés igénybevételének lehetőségéről a települési önkormányzat jegyzője írásban tájékoztatta a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő szülőket, a kérelem benyújtásához a helyi család- és gyermekjóléti szolgálat segítséget biztosít.

Az Emmi tájékoztató levelet küldött a család- és gyermekjóléti szolgálatoknak, a települési és fővárosi kerületek jegyzőinek, valamint a kormányhivatalok kormánymegbízottjainak.

A közlemény szerint 2017-ben minden eddiginél több, országszerte közel 142 ezer gyermek kapott naponta egy tál meleg ételt a leghosszabb iskolai szünetben, így az intézkedés 11 ezerrel több rászorulót ért el, mint 2010-ben.
Hozzátették: idén 6,67 milliárd forintot fordít a kormány szünidei gyermekétkeztetésre, mindez csaknem háromszorosa a nyolc évvel ezelőtti gyermekétkeztetési támogatásnak, amely akkor 2,4 milliárd forint volt. Az ételek minősége is fontos, ezért a 2010-ben még 370 forintos egy adagra jutó támogatás 570 forintra emelkedett.


Átadták Az év gyerekkönyve díjakat a Könyvhéten

2018. június 24.

Fotó: www.pagony.huÁtadták Az év gyerekkönyve díjakat a budapesti Vörösmarty téren a 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok alkalmából.

Az elismerést immáron harmadik alkalommal, öt kategóriában, független szakmai zsűri döntése alapján ítélték oda a 2017-es megjelenéseket díjazva – olvasható a Hubby – Magyar Gyerekkönyv Fórum közleményében.

  • Az év gyerekkönyv írójának Gimesi Dórát választották A Macskaherceg kilencedik élete című kötetéért (Pozsonyi Pagony).

  • Az év legjobb ifjúsági könyve szerzője Sepsi László lett az Ördögcsapás című kötetért (Tilos az Á Könyvek).
  • Az év illusztrátora Hans Christian Andersen A vadhattyúk című kötetének (Scolar Kiadó) illusztrálásért Békés Rozi lett,
  • míg az év fordítójának Molnár Zsófiát választották Christelle Dabos A tél jegyesei – A tükörjáró című kötet magyarra átültetéséért (Kolibri Gyerekkönyvkiadó).
  • A zsűri szerint 2017 leginnovatívabb könyve a Szívlapát című fiataloknak szóló kortárs versantológia volt, amelyért Péczely Dóra szerkesztőt díjazták (Tilos az Á Könyvek).

Az idei zsűri tagjai Bacsó Péter magyartanár, Hermann Zoltán irodalomtörténész, Pálfi Zsuzsanna könyvtáros tanár, Orosz Ildikó újságíró, szerkesztő és Varga Emőke irodalomtörténész, főiskolai tanár voltak. Idén először egy kilenctagú diákzsűri is segítette a legjobb könyvek kiválasztását. A diákzsűri tagjai kilenc iskola tanulói közül kerültek ki. Az iskolák különböző projektmódszerek keretében dolgozták fel a díjra jelölt könyveket.

A diákzsűri összesített pontszámai alapján Schmidt Cecília Egyik kutya, másik eb című képeskönyve (Csimota Könyvkiadó) bizonyult a mezőny legjobbjának – olvasható a közleményben.


Lélekből, szabadon

2018. június 23.

Szívdobbanások a cajón ütemére, rezdülések a hegedű vagy a gitár speciális hangzású dallamaira, belső utazások a handpan lelket érintgető zendülése nyomán… Egy zenekar, amelyet merev műfaji besorolások helyett leginkább hangulatokkal és belső élményekkel lehet jellemezni. A "kozmikus világzenét" játszó Sirius World Music alapítójával, Kőrösi Gáborral és az együttes énekes-táncosával, Szántó Dóra Violával beszélgetünk.  

Bármennyire is kerülnénk a skatulyák használatát, tény, hogy spirituális zenét játszó csapatként tartanak benneteket számon. Számotokra mit jelent ez az irányzat?

Sz.D.V: - Nehéz meghatározni azt, hogy mitől is lehet spirituálisnak nevezni valamit. Én inkább fordítva közelíteném meg a dolgot: nem a zenénk spirituális, hanem a zenénket hallgatva lehet spirituális élménye, érzete valakinek. Szerintem nagyon fontos, hogy ne húzzuk rá mindenre ezt a jelzőt. A zenének – legyen bármilyen stílusú ¬– alapvetően is lélekből kell fakadnia, tehát ezt a kifejezést sok esetben csak egyfajta divathullám diktálja, vagyis valójában nem ez a szó fogja fémjelezni vagy minősíteni a mi zenénket. Sokkal inkább az, hogy mi, aki ebben benne vagyunk, lélekből és szeretetből csináljuk és olyan zenei élményre törekszünk, ahol az összhang meg tud születni. És amikor egy közösségben ez létrejön, annak már nagyon nagy lesz az ereje, a rezgése, az már másokat is meg tud érinteni.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...99100101...246