Információk, érdekességek

Fáj és bizsereg a lába? – Lehet, hogy cukorbetegség okozza

2017. május 05.

A 2-es típusú cukorbetegség gyakran hosszú időn át rejtve marad, és csak már a súlyos szövődmények megjelenése után derül fény az állapotra. Pedig vannak tünetek, melyek jelezhetik a zavart, így érdemes ezekre nagy hangsúlyt fektetni. Hogy melyek ezek a panaszok, azt dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbeteg Központ diabetológusa sorolja fel.

Mi okozza cukorbetegség esetén az idegkárosodást és a diabeteszes lábat?

A cukorbetegség egy olyan állapot, mely lappangva alakul ki, és gyakran megesik, hogy mikor a beteg szakemberhez kerül, már súlyos károkat okozott a diabetes. Amennyiben a vércukor szintje tartósak magas, úgy az – többek között- könnyen súlyos idegkárosodást eredményezhet - nem ritkán ez a szövődmény hívja fel a figyelmet a cukorbetegség fennállására. Az állapot ugyanis egyrészt károsítja az idegek anyagcseréjét, másrészt tönkreteszi az idegrostokat ellátó ereket, így csökken azok vérellátása, ezáltal kevesebb oxigénhez jutnak. Mivel a 2-es típusú cukorbetegség lappangva alakul ki, sokszor a végtagok zsibbadása és érzéketlensége jelzi a zavart, ami már egy kialakult idegkárosodásra utal. Diabetes esetén ez az idegkárosodás gyakran a lábat érinti, diabeteszes lábat okozva.


Hogyan ismerhető fel a terhességi magas vérnyomás?

2017. április 27.

A terhesség alatt olyan nőknél is jelentkezhet a magas vérnyomás, akiknek korábban nem voltak ilyen problémáik. Dr. Kapocsi Judit PhD, a Kardioközpont magasvérnyomás- és érkockázat-specialistája arra hívta fel a figyelmet, hogy a jól beállított gyógyszeres kezelés és helyes életmód megőrizheti a kismama és a baba egészségét.

Már a kismértékű vérnyomás-emelkedést is komolyan kell venni

A várandós nők hipertóniája a Magyar Hypertonia Társaság állásfoglalása szerint külön figyelmet érdemel, ugyanis szélsőséges előfordulási formájában egyszerre két ember, az anya és a magzat életét is veszélyeztetheti.

Már csak azért is elengedhetetlen az orvosi kontroll és kezelés, mert mind a háttér kiderítése, mind a kezelés, gondozás speciális figyelmet kíván. A terhességi magas vérnyomás és különösen a preeclampsia a nők későbbi életszakaszaiban is független rizikófaktorként jelentősen fokozzák a hipertónia és a szív-érrendszeri betegségek kockázatát.

Fontos, hogy mikor lesz magas a vérnyomás

A várandósság korai szakaszában lezajló élettani változások „célja” a méhlepény megfelelő véráramlásának biztosítása. Az első 6 hónapban, vagyis az első és második trimeszterben a vérnyomás a jelentős értágulat miatt csökken (általában 115/75 Hgmm alatt marad), majd a harmadik trimeszterben emelkedni kezd, és eléri a terhesség előtti értéket. Ugyancsak jellemző, hogy a vizelet fehérje ürítés normálisan is napi 300 mg-ig emelkedhet.

Babavárás alatt elfogadhatónak tekinthető a 140/90 Hgmm-nél alacsonyabb vérnyomás. A 140-159 Hgmm-es szisztolés és/vagy 90-109 Hgmm-es diasztolés vérnyomás enyhe-középsúlyos hipertóniának, a 160 Hgmm vagy ez feletti szisztolés és/vagy 110 Hgmm vagy ez feletti diasztolés vérnyomás súlyos hipertóniának minősül.


Túlerőltetés, túlfeszítés, teniszkönyök

2017. április 10.

Ugyanazt a mozgássort végzi naponta ezerszer a karjával? Egeret használ? Netán csavarkulcsot emelget vagy főzőkanalat? Esetleg teniszütőt? Ha a napi munkája vagy sporttevékenysége után fáj, gyulladt a könyöke, akkor baj van! Csökkentse a fájdalmakat célzottan! 

A teniszkönyök a könyök külső oldalának jellegzetes fájdalmával járó, gyulladásos mozgásszervi betegsége. Az alkar feszítő izmai a könyök felett, a felkarcsont végén található kis kiemelkedésen erednek. Abban az esetben, ha az alkar feszítőizmait túlerőltetjük – akár teniszezéssel, vagy egy hirtelen emeléssel, a szakácsok a nehéz merőkanállal, az autószerelők a rendszeresen használt csavarkulccsal, vagy éppen ön az egész napos számítógépen gépeléssel, egérhasználattal –, akkor ez a túlzott erőltetés csonthártya irritációt, csonthártya alatti bevérzést, csonthártyagyulladást okozhat.

Kis gyulladásból nagy fájdalom

Az egyszeri nagy vagy többszöri pici túlerőltetés okozta gyulladás azon a kicsi ponton jelentkezik először, ahonnan az alkarfeszítő izomköteg a felkarcsonton ered. A gyulladás kezelés hiányában krónikussá válik, és folyamatosan átterjed a könyök többi kötőszöveti képletére is.  Ezzel együtt a fájdalom is növekszik, először mozgatásra, később már nyugalomban is, kisugározva a csukló majd a váll felé. Végeredménye, hogy a kar használhatatlanná válik, sőt az éjszaka sem múló fájdalom az alvást is lehetetlenné teheti.


Bélrák kockázata - Az életmód vagy a genetika van rá nagyobb hatással?

2017. április 06.

Spanyol onkológusok kimutatták, hogy az életmód nagyobb hatással van a kolorektális daganat (vastag- és végbélrák) kialakulásának kockázatára, mint a genetika.

Az IDIBELL kutatóintézet Víctor Moreno vezette bélrákkutató csoportja spanyol adatok alapján kidolgozta a vastag- és végbélrák (kolorektális rák) kialakulásának kockázati modelljét.

A Scientific Reports című tudományos folyóiratban bemutatott tanulmányukban 10 106 résztvevő genetikai és életmódbeli adatait használták fel. Valamennyiüket kikérdezték az összes kockázati tényezőről, mint például az étrend, a testmozgás, a testtömegindex, az alkoholfogyasztás, és a rákbetegség a családban. Rákbetegek egy 1336 fős alcsoportjában és egy 2744 fős kontrollcsoportban vérvizsgálatot végeztek, hogy megállapítsák a genetikai hajlamot a vastag- és végbélrák kialakulására.

Az összes adatot egybevetve állapították meg a szakemberek, hogy az életmód nagyobb hatással van a bélrák kialakulására, mint a genetika. Azt is kiszámolták, hogy ha az egyén változtat a kockázatos életmódon - például ha egészséges testsúlyt ér el - az kompenzálhat 4 genetikai kockázati allélt.


Cukorbeteg? Ezeket a vizsgálatokat ne hagyja ki!

2017. április 05.

A cukorbetegség egy igen gyakori és veszélyes szövődménye a diabeteszes láb, mely elhanyagolt esetben akár járásképtelenséget, sőt, amputációt is okozhat. Hogy ez elkerülhető legyen, fontos, hogy a beteg rendszeresen vegyen részt szűréseken, melyek során kiderülhet, hogy vajon milyen szinten károsodtak az idegek. A vizsgálatokat dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbeteg Központ diabetológusa ismerteti.

Bizsergés, bőrszárazság és csökkent fájdalomérzet – a diabéteszes láb

A cukorbetegség egy olyan állapot, mely komoly hatást gyakorol a testben lévő erekre és idegekre. Probléma gyakran a lábaknál jelentkezik és kialakul az ún. diabeteszes láb. Ez a kezdetekben komoly panaszokat nem okoz, viszont az illető pl. észreveheti, hogy a talpán a bőr kiszárad, berepedezik. Ennek oka, hogy ekkor a láb statikája megváltozik, máshová kerül a súlypont és a járás kissé bizonytalanná válik. A dehidratácó elsősorban a verejtékmirigyek csökkent működése miatt alakul ki, ezért a bőr kiszárad. A diabeteszes lábbal küzdőknek a lábuk sokszor bizsereg és zsibbad, és olyan, mintha egy láthatatlan zoknit viselne. Ezen kívül előfordulhat, hogy a beteg bőre fokozottan érzékennyé válik a kissé szélsőségesebb hőmérsékletre, illetve csökken a fájdalomérzete. Ez utóbbi komoly gondokat okozhat, ugyanis ezáltal jelentősen megnő a sérülésveszély és az illető van, hogy észre sem veszi a keletkezett sebeket, ami a fertőzéseknek kiváló táptalajt szolgáltat.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...123124125...260