Információk, érdekességek

Péter Szabó Szilvi kislánya már most Máté Péter rajongó

2017. március 02.

Péter Szabó Szilvi kislányának már most kiváló a zenei ízlése. A két hónapos Emma imádja, ha édesanyja énekel neki, és ha valamiért kicsit nyűgösebb az átlagosnál, a szokásos anyai praktikák mellett, a zene nyugtatja meg leginkább. Szilvi már a baba sírásából tudja, mi lehet a baj, a hasfájást például a legjobban Máté Péter dalai csillapítják.

Péter Szabó Szilvi és kislánya teljesen egy hullámhosszon vannak. Szilvi elmondása szerint kissé aggódós természetét a pici átformálta, neki köszönhetően sokkal nyugodtabb, türelmesebb lett. Emma alapvetően nagyon jó baba, de persze vannak időszakok, amikor nyűgösebb egy kicsit, és ilyenkor a népszerű énekesnő gondos anyukaként próbál minél hamarabb megoldást találni a problémára.

„A kislányomnak köszönhetem, hogy ma már sokkal türelmesebb vagyok. Ez volt Emma első tanítása, de biztos vagyok benne, hogy lesz más is, amit számomra tartogat” – kezdte Péter Szabó Szilvi.

„Az első perctől nagyon egymásra hangolódtunk, már kitapasztaltam mikor miért sír, és általában arra is mindig van bevált módszer, hogy mivel tudom megnyugtatni. Hasfájás esetén például különösen jó gyógyír néhány Máté Péter sláger, azt pedig rendkívül szereti, ha teli torokból énekelek neki. Ezek olyan kis praktikák a mindennapjainkban, amelyekkel meg tudom vigasztalni őt, és ez nagyon sokat számít nekem is. A párommal mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehető legjobban odafigyeljünk a lányunkra, ezért tartjuk fontosnak a Czeizel Intézet által javasolt csecsemőknek szóló szűrővizsgálatokat. Az ilyen korban elvégezendő ultrahangvizsgálaton alaposan megvizsgálták a hasát, koponyáját és a csípőjét is. Nincs is annál nagyobb dolog egy szülőnek, ha tudja, hogy a gyermekével minden rendben van. Emma még nem tudja elmondani mi a baja, a mi felelősségünk megbizonyosodni róla, hogy szépen fejlődik” – tette hozzá Szilvi.


Okosbábun gyakorolhatják a szülés levezetését a Semmelweis Egyetem hallgatói

2017. február 24.

Farfekvés, szülés utáni vérzés, vállelakadás – csak néhány azok közül a szülési komplikációk közül, amelyeket mostantól az elméleti képzés részeként is be lehet gyakorolni a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának új páciens szimulátorán. Az élethű, várandós nőt formázó „okosbábu” többféle pozícióba állítható, valósághű reakciókat ad, és előre ki lehet választani, hogy milyen típusú szülést szeretne gyakorolni a hallgató – a normáltól a szülészeti sürgősségi esetekig számtalan helyzetet ki lehet próbálni rajta. Mindezzel nem a klinikai gyakorlat kiváltása a cél, sokkal inkább arról van szó, hogy a hallgatók tét nélkül gyakorolhassák be a kockázatosabb helyzeteket is – mondja Dr. Borján Eszter adjunktus.

“okosbábu” Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A szimulátor a fej- és farfekvéses szülés, a méhlepény megszülése, a vállelakadás, a baba nyakára tekeredő köldökzsinór bemutatására egyaránt alkalmas, továbbá az újszülött sírása, állapota, valamint a szülés utáni hüvelyi vérzés is szemléltethető rajta – mondja Dr. Borján Eszter. Az adjunktus kiemelte, hogy nemcsak a szülés, hanem az azt megelőző, illetve az azt követő állapotok modellezésére is tökéletes az új eszköz, amely egy külön erre a célra berendezett szülőszobában kapott helyet, hogy teljesen valósághű körülmények között gyakorolhassanak a hallgatók. A szülésznő hozzátette: a szülészeti szimulátor egyik legnagyobb előnye, hogy segítségével monitorozni lehet az anyai- és magzati paramétereket, bemutatva a normál és kóros állapotokat is.

Farfekvéssel, vállelakadással korábban többnyire csak a tankönyvben találkozhattak a hallgatók az elméleti képzés részeként, így sokan el sem tudták képzelni, hogy milyen lehet mindez a valóságban. Mostantól azonban nemcsak megnézhetik, hanem biztonságos környezetben, kockázat nélkül, oktatói segítséggel be is gyakorolhatják ezeket a helyzeteket – emeli ki Dr. Borján Eszter. A szülésznők és az ápolók képzésében egyaránt a harmadik évben szerepel a szimulációs gyakorlat, amely gyakorlati vizsgával is zárul, ahol a hallgatók egy valósághű szituációban bizonyíthatják tudásukat. A medikusképzés ötödik évébe is beépítették ezt a gyakorlatot.


Édesanyja segítségével gyógyult meg Kárpáti Rebeka

2017. február 19.

A pajzsmirigy működési zavarai sok problémát okoznak, de egy fiatal színésznőnek ez a betegség akár a karrierjébe is kerülhet. Kárpáti Rebekának szerencséje volt, hogy rájöttek, mi baja, még az előtt, hogy tönkrement volna az élete.

Egy modell-színésznőnek a külseje épp olyan fontos, mint a tehetsége. Kárpáti Rebeka ezt jól tudja és odafigyel arra, hogy egészséges életmódot folytasson, ezáltal megőrizze szépségét. De egy évvel ezelőtt mégis olyan helyzetbe került, amit az ellenségeinek nem kíván az ember! 
- Körülbelül egy éve kezdődött a rémálom, először csak azt vettem észre, hogy sokkal lassabban nő a hajam, majd el is kezdett hullani. Ezután kiütések jelentek meg a bőrömön és a menstruációm is rendszertelen lett. Mivel ezek a tünetek egymás után, szép lassan jelentkeztek, mindig az adott problémára kerestem megoldást. Voltam hajgyógyásznál, majd később bőrgyógyásznál, sőt gasztroenterológusnál is. Mindent bevetettem, hogy meggyógyuljak, de semmi sem segített. – kezdte történetét Rebeka, akinek aztán személyes őrangyala segített! – Egy nap az anyukám rákeresett a neten a tüneteimre, és úgy gondolta, érdemes lenne esélyt adni egy endokrinológusnak is, hátha ő tud valami megoldást a bajomra. Szerencsére igaza lett – anyukámnak mindig igaza van – mert az orvosnál kiderült, hogy a pajzsmirigyemmel van gond, konkrétan alulműködik. – mondta a szépség.

 


Összekeverték a megtermékenyítéshez használt spermákat egy holland központban

2017. február 19.

Összekeverték a megtermékenyítéshez használt spermamintákat egy holland klinikán – írta a BBC hírportálja.

A mesterséges megtermékenyítést (IVF, vagyis lombikbébi-eljárás) végző holland intézet elmondása szerint 26 nő esetében történhetett keveredés, tehát őket nem annak a férfinak a spermájával termékenyíthették meg, akiével tervezték.

Az Utrechti Egyetemi Klinika (UMC) szerint “eljárási hiba” okozhatta a cseréket 2015 áprilisa és 2016 novembere között.

A szóban forgó 26 pár fele vagy várja a babát, vagy már meg is született a gyerekük. A klinika elmondása szerint értesítették őket.

“Az UMC sajnálja, hogy ezt kellett közölnie a párokkal. A megtermékenyítés során egyes hímivarsejtek, melyeket egy pár kezelésekor használtak, 26 más pár petesejtjeit termékenyíthette meg, így lehetséges, hogy nem a kívánt apától fogantak a gyermekek” – írta a közlemény.

Hozzátették, hogy “ennek az esélye kicsi ugyan, ám a lehetőséget nem lehet kizárni”.

2012-ben egy anya beperelt egy szingapúri klinikát, miután a férje spermáját felcserélték egy idegen férfiéval. A kínai asszony akkor fogott gyanút, amikor észrevette, hogy a babájuk bőre és haja színe jelentősen különbözik az övétől és a kaukázusi származású apáétól.


Horváth Éva: Ha huszonévesen készülnék az anyaságra, ugyanilyen elővigyázatos lennék

2017. február 09.

Horváth Éva nem is kívánhatott volna szebbet a tavalyi év lezárásaként, mint amikor kiderült, babát vár. A csinos kismama azóta a világ legboldogabb embere, és amit csak lehet, megtesz a baba egészségének érdekében is.

Horváth Éva már nem tudja, de nem is akarja titkolni, hogy hamarosan anyuka lesz. Régóta várt a kicsi érkezésére, és már most azt tervezgeti, milyen lesz majd az élet, amikor a gyermeke megérkezik a családba. Igyekszik kicsit lelassítani, hiszen rendkívül fontos számára, hogy a babavárás minden pillanatát megélhesse.

Hány évesen vállaljunk gyereket?

Többféle vélemény létezik arról, hogy mikor a legideálisabb gyermeket vállalni. Ilyenkor mérlegre kerülhetnek a szociális, anyagi szempontok, karrierépítéssel kapcsolatos tervek és persze nem utolsó sorban a biológiai tényezők. Ha utóbbit nézzük, akkor általánosságban elmondható, hogy a 20-30 év közötti időszak a legoptimálisabb a gyermekvállalásra, az elmúlt néhány évtizedben azonban ez a periódus igencsak kitolódott: egyre többen vannak, akik 35 éves kor fölött lesznek szülők. Mindezek mellett fontos tudni, hogy a későbbi gyermekvállalás a komolyabb egzisztenciális háttér és felkészültség ellenére biológiai szempontból nagyobb kockázatot jelenthet. Ilyenek például a kromoszóma-rendellenességek, melyeknek előfordulási valószínűsége az anya korának előrehaladtával nő, ám korai felismerésükre és kiszűrésükre napjainkban már számos módszer létezik.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...108109110...243