Információk, érdekességek

Meg fog lepődni, miben érjük utol Svédországot!

2016. szeptember 27.

2009 és 2014 között Európában 39%-ról 42%-ra nőtt azoknak az aránya, akik soha nem sportolnak.* Bár az EU-ban még mindig Magyarország elhízási mutatói a legelkeserítőbbek, itthon 2009-hez képest jelentős, 10%-os javulás tapasztalható a hetente legalább ötször sportolók arányában (15%), amivel Svédországgal karöltve elsők közt vagyunk. Ezt erősítendő a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) Imre Géza kétszeres olimpiai ezüstérmes párbajtőrözővel, Czene Attila olimpiai bajnok úszóval és Joó Abigél Európa-bajnok cselgáncsozóval közösen újra sportolni hív mindenkit szeptember 10. és 18. között.

Az Eubarométer adatai szerint az európai lakosság jelentős része (59%) csak nagyon ritkán, vagy soha nem sportol. Ezen az a tény sem segít sokat, hogy egy átlagos napon a válaszadók körülbelül harmada (69%) 2,5-8,5 órát tölt ülve, a legszélsőségesebb eseteket tekintve pedig több mint 8,5 órát (11%).

Elsők és utolsók – Meglepően jól teljesítünk!

Persze vannak követendő példák: az EU fizikailag legaktívabb polgárai az északi régióban élők. Svédországban a megkérdezettek 70%-a mozog hetente legalább egyszer, míg ez az arány Dániában 68%, Finnországban 66%, Hollandiában pedig 58%. Ezeket a számokat elnézve még inkább beigazolódni látszik az a kijelentés, miszerint a rendszeres mozgás hiánya nemcsak a társadalomra és az emberek egészségére, hanem a gazdaságra is komoly hatással van.

A legalacsonyabb szintet a déli EU-tagállamok hozzák e téren: a legtöbb olyan válaszadó, aki semmit sem sportol, Bulgáriában él (78%), míg Máltán 75%, Portugáliában 64%, Romániában és Olaszországban 60-60% hagyja ki a rendszeres mozgást. Svédország szintén az élvonalban van azok között, akik hetente legalább ötször mozognak egy héten (15%), és meglepő módon Magyarország is ugyanilyen százalékkal teljesít (Szlovéniával, Spanyolországgal és Litvániával együtt). 2009-hez képest egyébként itthon jelentős, 10%-os javulás tapasztalható a rendszeresen (hetente legalább ötször) sportolók arányában, és 15%-kal jobban teljesítettünk 2014-ben a heti egyszeri mozgás terén.


8+1 dolog, amit csak az édesanyja tud Katinkáról

2016. szeptember 26.

Hosszú Katinka már eddig is fantasztikus teljesítményt nyújtott az augusztus 5-én startoló Riói Olimpiai Játékokon. A család is utána utazott természetesen, hogy jelenlétükkel támogassák Katinkát élete 4. olimpiáján. 

Katinkát és édesanyját, Bakos Barbarát még áprilisban választotta nagykövetének a P&G  „Köszi, Anyu!” kampányához, melynek köszönhetően az úszónő és édesanyja a szokottnál egy picivel több időt tudtak eltölteni együtt: interjúkat adtak és rendezvényeken vettek részt közösen. Ennek kapcsán, a sport és üzleti hírek mögé tekintve beszélgettünk Barbarával és tudtunk meg olyan érdekes, magánéleti dolgokat az Iron Lady-ről és az ő anya-lánya kapcsolatukról, amelyek eddig nem kaptak figyelmet:


Köztéri installáció hívja fel a figyelmet az internet veszélyeire

2016. szeptember 21.

Eltűnt gyerekek fényképeivel borított óriási falfelület bukkant fel Budapesten, a Sirály sétányon. Ezek a gyerekek azonban nem hiányoznak szüleiknek, hiszen fizikailag nem veszett nyomuk. Ők a nap bizonyos időszakaiban tűnnek el az internet világában: valójában senki sem tudja pontosan, merre is járnak.

Fotó:Sárközy György, a Hegyvidék újság

Számos hazai és nemzetközi felmérés igazolja, hogy a diákokra sokkal több veszély leselkedik a világháló használata közben, mint amennyit szüleik feltételeznek. Egymástól vagy kívülállóktól érkező zaklató üzenetekről, kiközösítésről, kéretlen pornográf vagy agresszív tartalmakról, személyes adataik vagy éppen anyagi javaik elbitorlására tett kísérletekről, megszégyenítő akciókról, és még sok más negatív élményről számolnak be a tanárok, illetve a diákok.

A probléma tudatosítására, a lehetséges veszélyekkel való szembenézésre és a megelőzés fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a vasárnap kihelyezett „Eltűnt gyerekek fala”.

Fotó: Sárközy György,  Hegyvidék újság


Önnek melyik a kedvenc patikája? – Szavazzon!

2016. szeptember 08.

A Magángyógyszerészek Országos Szövetségének közreműködésével, valamint a Roche Magyarország Kft. támogatásával, a korábbi éveknek megfelelően idén hatodik alkalommal pályázati felhívást tettközzé az "Kedvenc Patikám” 2016 cím elnyerésére.
 


Dr. Mikola Bálint a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének elnöke szerint, nagyon fontos, hogy az emberek tisztában legyenek a gyógyszerészek munkájával, tudják, milyen segítségre számíthatnak a patikában.

Kiemelten fontos az is, hogy a betegek szakértők kezéből kapják meg a készítményeket, s ne mindenféle ellenőrizetlen csatornákon.

Fotó: www.kedvencpatikam.hu

A gyógyszertárban kialakuló beteg – patikus kommunikációs folyamat lehet az egyik alapja az általános egészségkultúra pozitív irányba történő elmozdulásának – emelte ki Dr. Zacher Gábor toxikológus, a Honvéd Kórház főorvosa. A főorvos szerint ezért is lényeges, hogy az emberek ismerjék meg és kommunikáljanak saját patikájukkal.


Embernek lenni nagyon nagy feladat – Beszélgetés Horgas Eszterrel

2016. augusztus 24.

A színpadon királynő, igazi díva és ízig-vérig nő. Az életben törékeny, érzékeny, mert ízig- vérig nő. Horgas Eszterrel egy perc alatt telt el a másfél óra. Közvetlensége, „bájos hétköznapisága” teszi őt mégis nem mindennapi egyéniséggé. 

Horgas EszterNévjegy:

Horgas Eszter fuvolaművész. Édesapja Horgas Béla költő, édesanyja Levendel Júlia író, így már gyermekkorában kapcsolatba került az irodalommal és a zenével. Testvérei: Ádám rendező, Péter díszlettervező, Judit pedig irodalmár. A Városmajori utcai Általános Zeneiskola után felvették a Bartók Béla Konzervatóriumba. Tizennyolc éves kora óta szerepel színpadon. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomázott. 1992-től 1997-ig volt tanszékvezető a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola fafúvós tanszékén, de azóta is ott tanít. 1992-ben alapította meg a Forrás Kamarazenei Műhelyt, 2000 januárjában Vukán Györggyel megalakította a ClassJazz Band-et. 2001-től kezdődően látott napvilágot CD sorozata. 2002-ben elnyerte az Artisjus előadói díját. Al Di Meola gitárossal 2003-ban a Budapest Arénában lépett fel, a „Carmen” előadást 10 000 fő látta. 2006-ban Vivaldi hegedűre írt Négy évszak című művét átdolgozta fuvolára. 2009-ben elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. 2012-ben mutatta be Szeretni bolondulásig címmel új műsorát, melyben régi filmzenei slágerek hallhatók fuvolára. 2013-ban volt a Hét boszorka színpadi bemutatója is. 25 CD, 2 DVD jelent meg és 6 élő koncertjét közvetítették országos televíziós csatornák. Mára már létrehozta nagy álmát, a fiatalok összművészeti kurzusát.

  • Az már önmagában is különleges, hogy egy kisgyerek a zongora, vagy a hegedű helyett a fuvolát választja.

A zeneiskolában a kezembe adtak egy fuvolát és az döbbenetes volt, mert elkezdtem rajta rögtön játszani. Nekem a fuvolával van valamiféle testi kapcsolatom, nem nagyon érzékelem, hogy külön lennénk.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...113114115...243