Információk, érdekességek

Nem zárolják a gyógykasszát

2006. június 24.

Nem indokolt, hogy a gyógyszerár-tárgyalások asztalánál a betegszervezetek is helyet kapjanak - mondta Molnár Lajos egészségügyi miniszter a Világgazdaság azon kérdésére, mikor várható a támogatások új rendszerének a kidolgozása.

 

A miniszter a gyógyszerpiac egészét átfogó szabályozásra készül. A patikaalapítás szabadságát is vizsgálják, a tb által támogatott orvosságok körében pedig két-három árkategóriát szabnának meg, ám ennek részleteiről nem beszélt. Csupán annyit mondott: Szlovákiában ezzel a módszerrel átlagosan 10 százalékos árcsökkentést értek el.


Spórolás a gyógyszereken: a gyártók biznisze?

2006. június 22.

A pénzügyminiszter a héten bejelentette: 40 milliárdot spórolnának a gyógyszerkasszában. Ezt többféle módon érheti el a kormány, például ha az azonos hatású, ám különböző árú készítményeket a jövőben azonosan támogatja az OEP. A Magyar Gyógyszerész Kamara lapunknak nyilatkozó elnöke azonban kételkedik.

 

Kedden a kormányszóvivői tájékoztatón Veres János pénzügyminiszter bejelentette, hogy 40 milliárd forintot spórolnának év végéig a gyógyszerkasszában, ám ennek részleteiről egyelőre nem tudni többet. Tegnap Molnár Lajos miniszter is elmondta: "a gyógyszerkassza hiányának finanszírozása - a meghozandó intézkedések nélkül - elviselhetetlen terhet róna mind a lakosságra, mint a kormányzatra".


Döbbent kórházigazgatók

2006. június 22.

Megdöbbentek a kórházigazgatók egy friss kormányrendelet-módosításon. Szerintük a jogszabály jelentősen csökkenti a fekvőbeteg- ellátó intézmények finanszírozását, holott Molnár Lajos miniszter múlt heti bejelentését éppen ellenkezőleg értelmezték.

 

Milliárdokat vonnak el havonta a fekvőbeteg-ellátó intézményektől a napokban ismertté vált új finanszírozási szabályokkal. Így várhatóan tovább nő az adósságállományuk - fogalmazott Golub Iván, a Magyar Kórházszövetség elnöke. A kórház- finanszírozásban minden beavatkozásnak van egy pontszáma, a csípőprotézis-beültetésnek például 5,35. Egy pontért jelenleg 136 ezer forintot fizet az intézményeknek az egészségbiztosító, tehát a csípőprotézis- műtétért 727 600 forintot.


Nagyműtéttel kezd a miniszter

2006. június 16.

Harmadolják az Egészségügyi Minisztériumot – Megszüntetik az országos intézeteket.


Kemény lépésekre számíthat az egészségügyi ágazat a közeljövőben. Molnár Lajos nemcsak a minisztérium létszámát harmadolja meg – a 340 főnyi apparátusból száznak kötnek útilaput a talpára –, de hozzányúl az országos egészségügyi intézetekhez is.


Az ÁNTSZ privatizációja okolható a vízjárványért?

2006. június 16.

A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal visszavárja üléseire a kormánypártok két éve távol maradó képviselőit.
Aligha dönthető el egy a rendelőbe bekopogó betegről ránézésre, vajon indokoltan kereste-e fel orvosát. Az orvosi ellátórendszer felesleges és túlzottan gyakori igénybevételét csak akkor lehet objektíven megítélni, és ennek megfelelően korlátozni, ha a rendszerben ma működő kényszereket (pl. a limitált gyógyszerrendelést, szakorvosi beutalók, javaslatok beszerzését) a döntéshozók kiiktatják. Többek között ezt állapították meg a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal soros ülésén, melyen az eddig megismert, az egészségügyi reformmal kapcsolatos terveket tekintették át. Szintén az egészségpolitika, sőt ezen keresztül a kormány és a parlament intézkedéseire van szükség ahhoz is, hogy a „lakosság mentális és szociális helyzete rendezett legyen", ne az egészségügyi intézményeken csapódjon le számos társadalmi probléma.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...219220221...227