Információk, érdekességek

Gondok, örömök - együtt

2018. november 08.

Számos házasságban gondot okoz, hogy a család nehezen tudja nélkülözni az anya kieső keresetét, s ezért az apának kiegészítő kereset után kell nézni.  

Ennek következtében egész nap távol van, míg a háztartással, gyerekneveléssel kapcsolatos teendők teljes egészében az asszonyra hárulnak. De nem is ez a legnagyobb baj. A nő egész nap otthon van, legfeljebb a játszótéren találkozik más anyukákkal. Beszélgetésre, társaságra vágyik. Amikor a férj holtfáradtan hazatér másod-, vagy harmad-állásából, pihenni szeretne, újságot olvasni, meccset nézni. A nő viszont szeretné megosztani vele örömeit, gondjait. És miről beszél? Arról, hogy Pistike összeverekedett a homokozóban a szomszéd kisfiúval, Panni összetörte a levesestálat, megint csöpög a vízcsap, vagy a zöldséges szemérmetlenül drágán adja a barackot. Hiszen ebből áll az élete.

A férfi pedig meglepetten tapasztalja, hogy milyen "földhözragadttá" "begyöpösödötté" vált az ő kis felesége. És inkább leugrik a sarki presszóba. Mert ha már nem hagyják pihenni, akkor a barátokkal sokkal érdekesebb dolgokról lehet beszélgetni.

A fiatal szülőknek időről időre gondoskodni kellene arról, hogy legyen egymás számára, önmagukra, kapcsolatuk építésére külön idejük. Éppen ezért nem önzés, ha igénybe veszik a szülők, rokonok, barátok segítőkészségét, vagy – ha módjuk van rá – babysittert fogadnak, és kettesben mennek szórakozni, kikapcsolódni.


Helytelen szájápolás, dupla fogszabályzási idő

2018. november 06.

Fogszabályozás esetén fokozottan oda kell figyelni a szájhigiénére, ellenkező esetben ugyanis nagyobb eséllyel alakul ki ínygyulladás, fogszuvasodás, és jelentősen megnövekedhet a fogszabályozás ideje.

Dr. Rózsa Noémi Katinka a Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikájának igazgatója hangsúlyozta: kivehető fogszabályzó esetén a készüléket is külön kell tisztítani, míg rögzített készülékeknél érdemes speciálisan a fogszabályzókhoz kialakított fogkeféket, fogköztisztítókat, illetve szájzuhanyt használni. Az egyetemi docens beszélt a helyes fogápolási technika és a rendszeres fogászati kontroll fontosságáról is.

A fogszabályozás önmagában nem károsítja a fogakat, ám akár rögzített, akár kivehető készüléket kapunk, fokozottabban oda kell figyelnünk a szájhigiénére, mint korábban – mondta Dr. Rózsa Noémi Katinka. Az egyetemi docens kiemelte, nem megfelelő szájápolás esetén a rögzített fogszabályzó levétele után fehér folt maradhat a fogfelszínen, de akár szuvasodás vagy ínygyulladás is kialakulhat. A klinikaigazgató kitért rá, az ínyrész ráburjánzhat a készülék fém részére vagy porcelán elemeire, vérzést, gyulladást, fájdalmat okozva. Utóbbi miatt előfordul, hogy a későbbiekben nem lesz olyan alapos a tisztítás, ami a gyulladás fenntartásához vezethet, emellett a kezelés menete is lelassulhat.

Ajánlott speciális eszközöket használni

Vannak speciálisan a rögzített fogszabályzókhoz kialakított fogápoló eszközök, érdemes ezeket használni. A fogkefék esetében például más a sörte puhasága, mérete, formája. Az egyetemi docens beszélt a fogköztisztítás és a szájzuhany jelentőségéről is. Kitért rá, lehet olyan speciális szájvizeket és fogkrémeket is kapni, amelyek megakadályozzák az ínygyulladás kialakulását vagy a nagyobb plakk-lerakódást. Érdemes reggel és este 5-10 perccel több időt szánni a fogmosásra, emellett javasolt napközben is beiktatni egy fogmosást. Dr. Rózsa Noémi Katinka kiemelte, a rögzített készülék eltávolításával még nem ér véget a kezelés, ezzel csak az aktív fázis fejeződik be, ezt követi a retenciós szakasz, amely az elért eredmény stabilizálását célozza. Ennek időtartama minimum kétszer annyi, mint az aktív kezelés. Kontrollokra az elején 3-4 havonta, majd évi két alkalommal kell járni.

Kivehető fogszabályzó esetén magát a készüléket is át kell mosni fogkrémmel viselés előtt és után, hetente egyszer pedig érdemes tisztító tablettát is használni – mondta Dr. Rózsa Noémi Katinka. Az egyetemi docens szerint nagyobb lerakódás esetén a fogászati kontrollok alkalmával ultrahangos tisztító segítségével is eltávolíthatják a lepedéket a készülékről. Beszélt arról is, hogy nemcsak a rövid ideig tartó vagy nem kellően alapos fogmosás okozhat gondot. A nagy erővel, sokáig, helytelen technikával végzett fogmosással ugyanis maradandó eltéréseket, akár fognyaki kopást is előidézhetünk.


Az iskolai siker pillérei - figyelem

2018. november 02.

Csak az tudja figyelmét tudatosan hosszabb időn át a tanítóra, vagy egy adott dologra irányítani, aki képes szándékosan koncentrálni. Ki tudja zárni a külvilágból érkező “felesleges" ingereket. Nem tereli el őket a külvilág zaja, vagy a szépen feldíszített tanterem.  

Aki képes erre, az nagy előnyben van, hiszen ha odafigyel, akkor a látottak, elhangzottak legnagyobb részére emlékszik, s délután sokkal kevesebb energiába kerül számára a leckeírás, tanulás. Ekkor már csak fel kell elevenítenie a nap közben történt, hallott, átélt eseményeket, s nem teljesen újdonságként megtanulni.
Ezzel sok időt nyer, és nem okoz számára nehézséget a tanulás.

A figyelem is több érzékszerven keresztül működik. Van, akinek a vizuális figyelme, van akinek az auditív figyelme jobb. Jó, ha megfigyeljük gyermekünknél melyik erősebb, hiszen akkor tanulásnál is ennek segítségével tud könnyebben boldogulni.


Fókuszban a testvérféltékenység

2018. november 01.

"Mosolygok, mert a testvérem vagy, s kacagok, mert nem tehetsz ellene semmit!" - üzenhetné ironikusan, de ugyanakkor nagy szeretettel, és mély megértéssel egyik testvér a másiknak. A három részes cikksorozat első részében a kistestvér érkezésének lelki hatásait, valamint azok kezelésének lehetőségeit, második részében a testvérsorrend okozta személyiségbeli változásokat, szerepjátékokat, harmadik részében pedig a testvérjátszmákra adott helyes és helytelen szülői reakciókat vizsgáljuk.  

A testvérek komoly és szoros szövetséget kötnek egymással már érkezésük pillanatában. Elkötelezik magukat egymás hosszú évekre – tán egy életre – szóló közvetlen segítésére, méghozzá egy olyan viszonyrendszerben, ahol gyermekként kell az ismeretlen világot közösen felfedezni, társa, és bajtársa lenni a másiknak, pajtás, akivel játszani lehet, barát, aki akár éjjel – nappal ott van, hogy vigaszt nyújtson. Ugyanakkor a testvérek egyik legnagyobb feladata az is, hogy tükröt tartsanak egymásnak egy olyan életszakaszban, amikor az egyéniség még csak bontogatja a szárnyait. A személyiség első önérvényesítésre irányuló kísérleteinek azonnali falba ütköztetésére hivatott a testvér, aki összefonott karjával, ellenállásával, vagy ellentartásával mutatja meg életünk első igazi tükrét gyermek – önmagunkról.


Gyermekkori alvászavar, rémálmok, felriadás – mi állhat a háttérben?

2018. október 22.

Alvászavarok jelentkezése esetén fontos, hogy a szülő az ébrenlét és az alvás közti átmenet megteremtése céljából esténként leüljön gyermeke ágya mellé és beszélgessen vele, meséljen neki, átölelje, fizikailag és lelkileg is megnyugtassa őt. Mindez sokat segíthet abban, hogy az óvodáskorú vagy épp kisiskolás gyermek békésen átaludja az éjszakát, és frissen, kipihenten ébredjen. Amennyiben pedig a probléma súlyosbodna vagy állandósulna, mindenképpen hasznos szakember segítségét kérni…

Komoly és megrázó gondot jelenthet a gyermekkori alvászavar, az éjszakai felriadás, és azok a problémák, melyeket a rossz álmok okoznak. Nem csak a szakorvos és a pszichológus, de az óvónő és a szülő számára is igen fontos, hogy a rossz álmok okozta alvászavarokat meg tudja különböztetni az éjszakai felriadástól. Ehhez három tényezőt kell feltétlenül figyelembe venni.

1. Az ébredés időpontja

Az éjszakai felriadás mindig az alvási idő első harmadában, tehát rendszerint éjfél előtt jelentkezik, míg a rossz álom miatti ébredés éjfél után, általában hajnalban. Az alváskutatók ennek okát abban látják, hogy az éjszakai felriadás mindig az ún. ”mélyalvás” fázisában következik be, ami időben törvényszerűen megelőzi azt a felületesebb alvásszakaszt, amelyben a hallucinatorikus álomképek megjelennek.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...122123124...292