Információk, érdekességek
Válogatott babonák: kislányok vagy kisfiúk?
2021. március 10.
A népi hiedelmek végtelen tárháza a kíváncsi kismamákat sem hagyja jótanács nélkül. A régiek szerint számtalan titokzatos jelből és körmönfont praktikából következtethetünk születendő gyermekünk nemére, sőt, egy kis boszorkánysággal akár még befolyásolhatjuk is a végeredményt. Összegyűjtöttük a legelterjedtebb és a legérdekesebb babonákat, de mivel a tudomány jelenlegi állása szerint egyik hatékonysága sem bizonyított, adunk néhány valóban hasznos tippet, amivel kideríthetjük, kék vagy rózsaszín rugdalózóból érdemes-e betáraznunk.
Reggeli rosszullét: Ősanyáink a várandósok réméből, a reggeli rosszullétekből is ki tudták következtetni, milyen nemű baba növekszik a pocakjukban. A hiedelem szerint, ha a kismama nem, vagy csak alig émelyeg, kisfiút, ha pedig intenzív rosszulléttel küzd, kislányt vár.
Kerek arc vagy csípő: A régi szép időkben a várandósság alatt felkúszott kilóknak is megvolt a maga haszna: ha az anyuka arca kerekedik ki, tudta, hogy lánya, ha pedig inkább a csípője domborodik, fia születik majd.
Női szeszély: Egy valószínűleg apukák által terjesztett legenda szerint a terhesség alatt szeszélyesebbé váló feleségek kislányt hordanak a szívük alatt.
Édes vagy savanyú: A kismama torkossága is árulkodó jel lehet: az édes ízeket előnyben részesítők valószínűleg lányt, a kamrában inkább a savanyúságos üveg felé nyúlók pedig kisfiút hoznak majd a világra.
Újévi látogató: Ha az év első napján férfi látogatónk érkezik, fiúgyermek, női vendég esetén pedig lánygyermek várható. Arról nem szól a fáma, hogy ha mindkét nem képviselői tiszteletét teszik nálunk, ikrekre kell-e számítania az ifjú párnak.
Kismamajóga a mamáért és a babáért
2021. március 05.
Beszéljünk akár testi-lelki prevencióról vagy rehabilitációról, bátran állítható, hogy a jógagyakorlat-sorok megtanulása és rendszeres alkalmazása felfogható egyfajta gyógyító-erősítő terápiának… Olyan terápiának, amelyre bizonyos élethelyzetekben különösen nagy szükségünk lehet…
A várandósság, a szülés és a babagondozás időszaka minden babára vágyó nő életében egy nagyon konkrét, nehézségekkel teli időszakot jelent. Akik már átélték, tudják, hogy igen nagy lelki erőre és fizikai felkészültségre van szükségük ahhoz, hogy könnyedén vegyék az elkerülhetetlen akadályokat. Olyan élettani, fizikai és pszichés változásokon megy keresztül a kismama 9 hónap alatt (majd az utána következő legalább egy évben), amire sokan életük legnagyobb erőpróbájaként emlékeznek vissza.
Fel lehet egyáltalán készülni erre a nehéz útra? Van lehetőség könnyebben szembenézni a kihívásokkal? És ha igen, hogyan működik a módszer?
Harmonizálás mozgással
Vannak olyan keleti mozgásformák, amelyeknek lényege megtanulni a saját energiáink áramoltatását. Az ősidők óta gyakorolt mozdulatsorok nemcsak a test működését harmonizálják, de lelki stabilitást is nyújtanak. A kínai tai chi, chi kung vagy az indiai jóga olyan természetes mozgásformák, amelyek élettel töltik meg a testet, és közben felfrissítik a lelket. Mindez pedig nemcsak a mozgásban, hanem a viselkedésben és a megjelenésben is tükröződik.
3 gyakori ok a gyermekkori rekedtségre
2021. február 27.
Az elhúzódó rekedtség hátterében komolyabb elváltozások állhatnak, melyek megfelelő kezelés nélkül csak rosszabbodnak. A kiváltó okokról és kezelésről dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniátert, a Fül-orr-gége Központ orvosát kérdeztük.
Légúti fertőzés
Téli időszakban gyakran okoz rekedtséget a vírusfertőzés. Gégegyulladás esetén a hangszalagok megduzzadnak, fokozott igénybevétel esetén a rekedtség tovább erősödhet. Rekedtség maradhat vissza elhúzódó köhögéssel járó kórképek után is, ilyen esetben a hangszálak túlerőltetésének oka a tartós köhögés. Rossz szokás, vagy betegségek tünete is lehet a krákogás, mely szintén a hangszálak túlerőltetésével jár, így gyakran ez okozza a tartós rekedtséget.
Reflux is okozhatja
Tartósan fennálló rekedtség kialakulhat reflux betegség következtében is, melynek során a gyomorból visszacsorgó savas váladék reflexesen irritálja a felső légutak nyálkahártyáját, ezáltal hangszálakat is és rekedtséget okoz. A reflux során visszajövő levegő böfögést, a savas gyomornedv a szájban is érezhető savanyú ízt, esetleg kellemetlen szájszagot okozhat. A rekedtség mellett visszatérő torokfájás köhögés, sípoló légzés, orrfolyás és arcüreggyulladást is jelentkezhet, de ha a gyomorsav és az emésztőnedvek a szájüregbe kerülnek, gyakran kikezdik a fogzománcot, és felgyorsulhat a fogak romlása.
Helytelen hangképzési technika
A rekedtség leghétköznapibb oka a hangszalagok túlerőltetéséből fakad. Ilyen esetben hangos környezetben történő beszélgetés, kiabálás okozhatja a panaszokat. A hangképzés rendellenességeit diszfóniának hívjuk, mely felnőtteknél és gyerekeknél egyaránt jelentkezhet. A juvenilis diszfónia, a gyermekkori panaszok leggyakoribb formája is tartós rekedtség képében jelentkezik. A helytelen hangképzési technika kiváltó oka lehet, ha a gyermek a közösségben folyamatosan túlkiabálni igyekszik társait, ezáltal rendszeresen préseli, túlfeszíti a hangszálait – magyarázza dr. Holpert Valéria.
Furcsán viselkedik a gyerek
2021. február 18.
Sietni a gyermekpszichológushoz, amikor kisebb-nagyobb gondok vannak a csemetével – általában nem jellemző szülői magatartás. Az aggodalmaskodás és tanácstalanság viszont annál inkább… Ezért bizonyos esetekben rendkívül hasznosnak tűnik a szakemberrel történő konzultáció. És nem kell attól tartani, hogy sokáig járunk hozzá: rendszerint néhány alkalom elegendő lehet ahhoz, hogy a gyermek viselkedése visszaterelődjék a megszokott mederbe.
Gyermekünk elutasítja az ételt, verekszik a pajtásaival, éjjelente bepisil az ágyba… Bármi legyen is a probléma vele, mi aggódunk, ami természetes is. Egy adott ponton jól tesszük, ha gyermekpszichológushoz fordulunk, aki segít megoldani ezeket a legtöbbször csak átmeneti nehézségeket. De nézzük, melyek a kritikus esetek, amikor már teljesen tanácstalanok lévén, csak a szakemberre számíthatunk.
Ha úgy látjuk, hogy a gyereknek rossz a közérzete, a megszokottól eltérő módon viselkedik, netán agresszív, vagy visszahúzódó, féltékeny, feltétlenül fel kell tárni az okokat. Nem annyira a probléma fajtája, hanem inkább a következmények nagysága legyen figyelmeztető jel a szülő számára – mondják a pszichológusok. Ha a gyermek szenvedni látszik, mi pedig nem tudjuk, mit tegyünk ellene, a folyamat csak előre haladhat – nem valószínű, hogy minden segítség nélkül megáll. Ezért nem elég az aggódás, hanem gyermekpszichológus (súlyosabb esetben gyermekpszichiáter) irányításával kell megoldani a viselkedési problémákat, melyekre az alábbiakban hozunk néhány példát, és adunk hozzá jó tanácsokat.
1. A kistestvére megérkezése óta megváltozott a gyerek
Mióta elvesztette „egyke státuszát”, négyéves kislányunk agresszív lett velünk szemben, de sokszor idegenekkel is. Nem hallgat senkire és semmire, szüntelenül butaságokat csinál, azután ő is megint „kicsi” akar lenni, újra kéri a cumisüveget stb. Még azt is követeli, hogy vigyék vissza a kisbabát (a kistestvérét) a kórházba… Természetesen mi tudjuk, hogy ezek a bébi miatti féltékenység megnyilvánulásai. Hiszen a gyerek szemében az új kis jövevény „ellopja” az eddig vele töltött idő egy részét. Ugyanakkor csalódását is kifejezésre juttathatja furcsa viselkedésével. Például korábban azt hitte, hogy a kistestvérrel tud majd játszani, ehelyett csak azt látja, hogy a baba alvással és evéssel tölti az időt – szinte hozzányúlni sem szabad.
- Mit tegyünk?
Még ha nagyon elfoglaltak vagyunk is, és szinte azt sem tudjuk, hol áll a fejünk, mióta megszaporodott a család, próbáljunk meg értékes perceket „félretenni” a nagyobbik gyerekkel való négyszemközti beszélgetések céljára. De ne csak furcsa viselkedése okait kutassuk, és főleg ne dorgáljuk meg érte. Mondjuk el neki például, milyen előnyökkel jár, ha ő az idősebbik testvér: pl. új szoba lehetősége nyílik meg, több időt tölthet a papával, később játszópajtásra lel… A kedvező távlatok talán megnyugtatják majd. Egyelőre azonban ne hagyjuk egyedül a babával – nem az ő dolga, hogy foglalkozzon vele.
Ilyen a„nem normális” babaszéklet
2021. február 15.
A kezdő szülők árgus szemmel figyelik az elhasznált babapelenkák tartalmát. És az meglepően változatos lehet. Feketés, majd sárgás, már-már mustárosnak tűnő, szinte zöldes árnyalatú, kissé nyálkás, és folytatható tovább. Az is meglepő, hogy ez a változatosság viszonylag tág keretek között teljesen normális,- a szülők megnyugodhatnak, a gyermekük emésztése jól működik.
Vannak azonban esetek, amikor a széklet milyensége már túlmutat az elfogadhatón, és amikor ajánlott orvoshoz fordulni. Melyek ezek a helyzetek?
Hasmenés
A hasmenésnek könnyen felismerhető jelei vannak. Híg, folyós széklet árulkodik róla; előfordulhat, hogy olyan sok kerül belőle a pelenkába, hogy az túlcsordul, kifolyik. Sajnos a hasmenést gyorsan követni szokta a baba popsijának a kipirosodása is. Tapasztalat, hogy a szoptatott csecsemők ritkábban hasmenésesek, mint a tápszerrel etetett társaik. Az anyatejben találhatók ugyanis olyan antitestek, amik a hasmenést okozó kórokozókkal szemben védelmet nyújtanak.
Amennyiben a hasmenés több mint 24 órán át tart, fel kell keresni a gyermekorvost. A hasmenés többféle okra vezethető vissza: bakteriális vagy virális gyomor- és bélrendszeri fertőzések, túl sok gyümölcs vagy gyümölcslé fogyasztása, valamelyik táplálék-komponenssel szemben mutatott túlérzékenység egyaránt megnyilvánulhat hasmenésben. Emellett, gyógyszermellékhatás is lehet a hasmenés oka, illetve a fogzás is állhat a híg széklet hátterében. A gyerekorvos az okok tisztázását követően megfelelő terápiát javasol.
Székrekedés
A szorulásos baba szemmel láthatóan erőlködik, arca elvörösödik, miközben a székletet kipréseli magából. Ha azon túl, hogy nehezen kerül a pelenkába a széklet, annak állaga is szilárd és szinte bogyószerű, akkor székrekedésről van szó. A székrekedés alhasi fájdalmakkal is együtt járhat a csecsemőnél, és véressé is válhat a széklet, ha a nyálkahártya az erős hasi préselés miatt sérül. Az anyatejes babák ritkábban székrekedésesek, mint a tápszeresek,- az anyatej ugyanis lágyan tartja a székletet. Első „terápiás eszközként” a folyadék- és rostdús táplálkozást kell bevetni. Kellő mennyiségű folyadékhoz (vízhez) kell juttatni a babát. A tápszer készítésénél, hígításánál ügyelni kell az előírt tápszerpor:víz arány betartására. Ha már hozzátáplálást is kap a baba, akkor szilva és sárgabarack adható neki, akár frissen, akár aszaltan, turmixolt-pürésített formában. Kerülni kell a székrekedést okozó ételeket, pl. a banánt. Ha ezt követően is fennáll a székrekedés, vagy vér jelenik meg székletben, fel kell keresni a gyerekorvost a problémával.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...697071...290