Információk, érdekességek

Nem elég egészségtudatosak a magyar cukorbetegek

2017. január 10.

A Magyar Diabetes Társaság szerint a cukorbetegek száma másfél évtized alatt kb. 70 százalékkal nőtt, ami igen elgondolkodtató. A szakértők szerint ennek egyik fő oka az egészségtudatosság hiányában rejlik, mind az – egyelőre – egészségesek, mind a már diagnosztizált cukorbetegek részéről. Hogy miért fontos a személyre szabott életmódprogram a diabetes kezelésében, arról dr. Babai Lászlót, az Életmód Orvosi Központ és az Életmód EgészségPontok alapítóját kérdeztük.

Egyre több 2-es típusú cukorbeteg

A népbetegségnek számító 2-es típusú diabetes egyre több embert érint, melynek hátterében az egészségtelen étkezés, a mozgáshiány áll és az ezekből adódó túlsúly áll. A Magyar Diabetes Társaság szerint hogy pontosan hány cukorbeteg él Magyarországon, nem tudni, ugyanis sok a diagnosztizálatlan beteg, mivel az állapot a legtöbb esetben tünetmentes. Így sokszor csak véletlenül derül fény a megemelkedett vércukor értékekre (pl. kórházi tartózkodás során, jogosítvány meghosszabbításakor). Bár a legfontosabb mozzanat a prevenció lenne, ám a legtöbben csak akkor kezdik komolyan venni a megfelelő életmód követését, amikor már bekövetkezett a probléma.

Azonban jó hír, hogy az életmód orvoslás a kialakult cukorbetegségben hatékony és elsődleges része a kezelésnek.


Hazánkban minden 4. rák okozta haláleset tüdőrák következménye

2016. december 10.

Hazánkban az összes haláleset negyede rákos megbetegedés következménye, és ez az arány az európai és a globális számoknál is magasabb. Ezen belül is minden negyedik, rák okozta haláleset tüdőrák következménye. Miként ismerhetjük fel minél korábbi stádiumban a tüdőrákot és mit tehetünk a megelőzés érdekében?

Tünetek, amelyekre érdemes odafigyelni!

A tüdőrák esetében is – mint általában a rákos megbetegedéseknél – rendellenes sejtosztódásról beszélünk, amely hosszú folyamat, így jó ideig nem okoz különösebb tüneteket. A későbbiekben a jellemző tünetek közé tartozik a tartós köhögés, ziháló légzés, légszomj.

További tipikus tünet lehet az elhúzódó tüdőgyulladás: ezt azonban nem fertőzés okozza. A növekvő daganatos sejtek miatt összenyomódnak, szűkülnek vagy elzáródnak a légutak, s ez lázhoz, gennyes gyulladáshoz vezet. Bármelyik tünetet észleljük, érdemes azonnal orvoshoz fordulni, hogy az esetleges daganatos megbetegedést minél előbb diagnosztizálják, és megkezdhessék a kezelést – hiszen így az életkilátás és az elérhető életminőség lényegesen jobb lehet. A tüdőrák előfordulására jellemző, hogy kétszer annyi férfit érint, mint nőt, és leginkább az 50-70 éves korosztály a veszélyeztetett.

A tüdőrák nem egyetlen típusú betegséget takar!

A köznyelv nem különbözteti meg a tüdőrák több mint húsz létező fajtáját, pedig az egyes típusok között lényeges különbség lehet a kialakulásukban, a szerkezetükben, agresszivitásukban, de abban is, hogy a rendelkezésre álló gyógyszerek miként hatnak rájuk. Két alaptípus létezik: a kissejtes tüdőrák, amely az összes megbetegedés 20%-a, valamint a nem-kissejtes tüdőrák, amely a fennmaradó 80%-ot jelenti.

 


Férfibajok

2016. december 03.

Csak a magyarok ötöde fordul szakorvoshoz, ha szokatlan tüneteket észlel odalent...

Minden ötödik férfi az orvosok előtt is trágárnak érzi magát és szégyenkezik, ha aranyérről vagy nemi bajokról kell beszélnie, a nők 12%-a pedig úgy gondolja: egy férfinak orvosi segítség nélkül is ki kell bírnia bizonyos betegségeket.  Mindez nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a férfiak többsége csak súlyos és látványos tünetek esetén fordul szakértőhöz, és a legtöbben akkor sem tudják, kit keressenek fel, ha ráveszik magukat, hogy orvoshoz menjenek.1 Bár az idő előrehaladtával egyre tudatosabbak a férfiak, minden tizedik harminc alatti az ortopédusról és a filozófiai irányzatot képviselő fenomenológusról is azt hiszi, hogy férfigyógyász.1 Az érintettek jelentős része így a szakorvosi kivizsgálásig sem jut el, és korszerű gyógymódok helyett legfeljebb otthoni praktikákat vet be. Pedig saját bevallása szerint tízből hat férfinak könnyebbséget jelentene, ha például egyszerűen, tablettával gyógyíthatná az aranyeres panaszait.1

Azt se tudják, kihez forduljanak

A férfiak többsége a párjától kér tanácsot, ha szokatlan tünetet észlel odalent, szakorvoshoz viszont mindössze az érintettek ötöde fordul. Nem meglepő, hiszen a legfrissebb statisztikák szerint csak kevesen tudják, kit kell felkeresni ilyen jellegű panaszokkal: minden tizedik megkérdezett szerint a hematológus (vérképző szervek megbetegedéseit vizsgáló orvos) és az ortopédus (mozgásszervi betegségeket vizsgáló orvos) is foglalkozik nemi bajokkal vagy végbéltájéki problémákkal. A szexuálisan leginkább aktív 18-29 éves fiatalok a legkevésbé tájékozottak: minden tizedik megkérdezett a filozófiai irányzatot képviselő fenomenológusokat is férfi problémákkal foglalkozó szakorvosnak gondolja.1

Ezzel szemben a férfigyógyászként praktizáló andrológusokról a férfiak fele soha nem hallott, de alacsony a proktológusok ismertsége is: tízből négy férfi sosem hallott még róluk.1


Ha levert a nátha - 4 bevált gyógytipp

2016. december 02.

A néhány naptól akár egy hétig is terjedő nátha kellemetlen tüneteit könnyedén mérsékelhetjük és csökkenthetjük a gyógyulási időt az alábbi egyszerű házi praktikákkal.

A nátha tüsszentéssel, köhögéssel  terjed, ezért különösen ragályos zárt terekben. Mivel a kórokozó a beteg  ember orrjárataiban, torkában is megtelepszik, pusztán a légzés útján is el lehet kapni a betegséget.

A náthát okozó vírustörzsek állandóan változnak, így az előző fertőzés során szerzett védettség nem biztos, hogy érvényesül a következőnél is. Ezért különösen fontos az immunrendszerünk karbantartása az egészséges (rost- és vitamindús) táplálkozás, a rendszeres mozgás, a pihenés és szükség esetén immunerősítő készítmények segítségével.

A betegség kialakulását több tényező is befolyásolja, így a stressz, a kimerültség, az, hogy csecsemőről, kisgyermekről vagy idős emberről van-e szó valamint az idült betegségek, amelyek gyengítik a védekezőképességet.

Főbb tünetek: orrfolyás, torokfájás, fefájás, orrdugulás, száraz köhögés, tüsszögés, étvágytalanság, általános erőtlenség, levertség.  A felsorolt tünetek időtartama általában mintegy három nap, legfeljebb egy hét.

Az alábbi egyszerű ötletekkel segíthetünk a szervezetünknek hamarabb és könnyebben legyőzni a betegséget és visszanyerni egészségünket.

 


Cukorbetegség ABC – (2.rész)

2016. november 28.

Étrendi ajánlások, szénhidrát kontroll

A táplálkozási anamnézis felvételét és az antropometriai méréseket (testtömeg, testmagasság, derékkörfogat) követően meghatározzák az egyén energiaszükségletét, mely függ az életkortól, testtömeg-indextől, fizikai aktivitástól és az anyagcsere jellemzőitől is. Ezután megadják a naponta elfogyasztható szénhidrát mennyiségét, valamint az étrend fehérje és zsírtartalmát. Az időről időre felbukkanó alacsony szénhidrát-bevitelt javasló „áltudományos” divatdiéták helyett, a szakmai ajánlások még mindig az 50-55%-ban szénhidrátot tartalmazó étrendet ajánlják, azonban nem mindegy, hogy milyen típusú szénhidrátokat, illetve milyen elosztásban fogyaszt a cukorbeteg.

  • A finomított szénhidrátok, például fehér lisztből készült kenyerek helyett előnyben részesítendők a magasabb rosttartalmú, teljes kiőrlésű lisztből készült kenyerek és gabonafélék (lisztek, korpák, barna rizs), továbbá érdemes növelni a hüvelyesek, zöldségek és gyümölcsök mennyiségét az étrendben.
  • Tejtermékek és húsok közül válasszuk a soványabb fajtákat. A napi minimum 30 gramm élelmi rost fogyasztása hozzájárul a lassabb ütemű vércukor-emelkedéshez, valamint támogatja a súlykontrollt is.
  • Cukorbetegeknek a répa- és nádcukrot tartalmazó ételek, italok kerülése javasolt, mert magas glikémiás indexük miatt gyors vércukor-emelkedést okoznak. Ezen élelmiszerek (például: gyümölcslevek, üdítőitalok) kizárólag kórosan csökkent vércukorszint korrekciójaként fogyaszthatók.

Az édes íz pótlására – jelentős vércukorszint-emelkedés nélkül – manapság számos lehetőség adódik. A 2-es típusú, zömében túlsúlyos cukorbetegeknek édesítésre elsősorban az energiamentes édesítőszerek, illetve az alacsonyabb energiatartalmú cukorhelyettesítők javasoltak. A hazánkban forgalomban lévő mesterséges édesítőszerek a következők: szacharin, ciklamát, aceszulfám-K, aszpartám, szukralóz, melyek lehetnek egykomponensűek, azonban többnyire inkább kombinálva találhatóak meg a különböző termékekben. A stevia egy természetes édesítőszer, melynek az előbbiekhez hasonlóan szintén nincs energiatartalma, így beilleszthető a diabeteses étrendbe. Az édesítőszerek közti különbség édesítőerejükben, esetleges mellékízt okozó hatásukban, illetve hőstabilitásukban mutatkozik meg. A cukorhelyettesítő anyagok (fruktóz, szorbit, xilit, eritrit, maltit stb.) ugyan alacsonyabb glikémiás-indexxel rendelkeznek, mint a kristálycukor, azonban szénhidrát- és energiatartalmuk miatt csak mértékkel, az előírt napi szénhidrátmennyiségbe beszámítva fogyaszthatók. Bizonyos fajtái ráadásul nagyobb mennyiségben hashajtó hatással rendelkeznek.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...127128129...260