Információk, érdekességek

Felébresszük-e az alvajárót?

2013. szeptember 10.

Ijesztő érzés, ha az éjszaka közepén egy öntudatlan állapotban járkáló családtag motoszkálása ébreszt álmunkból. Alvajárás gyermek- és felnőttkorban egyaránt jelentkezhet, a népesség 5-10 százaléka is érintett lehet. 

Az alvajárás komikuma filmekben, rajzfilmekben előszeretettel használt elem. A filmvásznon valóban humorosnak tűnhet a sötétben, az útjába kerülő tárgyakban bukdácsoló, sokszor falaknak ütköző ember látványa, a valóságban azonban a helyzet sokkal súlyosabb is lehet – figyelmeztet dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus főorvosa. Az alvajárók reggelre rendszerint nem emlékeznek arra, hogy milyen kalandos utakon jártak az éjszaka, így velük eközben bármi megtörténhet. Fent vannak ugyan, sétálnak, mozognak, beszélhetnek, de mégsem éberek, így súlyos veszélyeknek tehetik ki magukat az éjszaka folyamán. A családtagoknak is fejtörést okoz, hogy mihez kezdjenek a betegekkel, felébresszék-e őket, hogyan tereljék vissza a hálószobába, és miként előzzék meg a hasonló eseteket.


Tények és tévhitek a vérszegénységről

2013. szeptember 04.

vérszegénységA vérszegénység sokak számára egyet jelent bizonyos sztereotípiákkal: ha valaki sápadt, vagy a vérvétel alacsony vasat mutat, akkor az illető biztosan vérszegény, illetve ha sok spenótot eszünk, akkor biztosan búcsút inthetünk ennek a betegségnek. Pedig a sztereotípiák sokszor nem igazak, és téves otthoni diagnózishoz vezethetnek, amivel sokat árthatunk magunknak – tudhatjuk meg dr. Szélessy Zsuzsannától, a Trombózisközpont hematológus főorvosától. 

Tévhit: a sápadtság nem jelent feltétlenül vérszegénységet

Sápadtság előfordulhat fáradság, fájdalom, kiszáradás, ijedtség, vérnyomás csökkenése, hidegrázás, hányinger, hányás esetén, de lehet alapból is fehérebb a bőrszínünk. 
Normál körülmények között napi 20-25 mg vasra van szüksége a szervezetnek a vérképzéshez.


A fiatalkori visszér kialakulásának okai - Kezelési tanácsokkal!

2013. augusztus 30.

A fiatalkori visszér kialakulásának okaiAzt hihetnénk, hogy a visszér csak az idősek és főként a nők betegsége, holott sajnos már igen fiatal korban jelentkezhetnek a tünetei.

A visszér mindamellett, hogy esztétikai problémát okoz, még az egészségünket is veszélyeztetheti, ezért nagyon fontos a betegség kialakulásának megelőzése, illetve a már meglévő probléma esetén a kezelés. Az alábbiakban dr. Laczkó Ágnes érsebész szakorvosa osztja meg velünk a visszér kialakulásának okait, megelőzésének módját és a kezelési típusokat.

„A visszér már igen fiatalkorban kialakulhat, és főként a nőket veszélyezteti. Mindamellett, hogy ez egy örökletes betegség, vannak olyan tényezők, melyek növelik a kialakulásának esélyét, mint például a túlsúly, a dohányzás a túl sok állás vagy ülés vagy a mozgásszegény életmód. 


Hasznos utazási tippek cukorbetegeknek

2013. augusztus 29.

A várva várt nyaralást, vagy nagyobb utazást megelőző napok a legtöbbek számára a lázas csomagolás és készülődés jegyében telnek. A cukorbetegségben érintetteknek azonban még több kihívással kell szembenézniük a nyaralás megszervezésekor, legyen szó az egészséges menüsort biztosító szállás kiválasztásáról vagy a rendszeres vércukorszint-önellenőrzésről. Aggódniuk azonban nekik sem kell, hiszen megfelelő előkészületekkel gondtalanul élvezhetik a nyári pihenést.

Hazánkban a cukorbetegségben érintettek száma 5-10 százalékkal nő évente, így sok családban akad olyan utazni vágyó, akinek pihenését különösen körültekintően kell megszervezni. Az utazás nagyban megváltoztathatja a hétköznapi rutint, ami hatással lehet az inzulinigényre is, ezért a megszokottnál is nagyobb figyelmet kell fordítani az önellenőrzésre. „Elsőre bonyolultnak tűnhetnek az utazással összefüggő pluszfeladatok, de ezek miatt senkinek nem kell lemondania a nyári élményekről. Ha a cukorbeteg rendelkezik a megfelelő eszközökkel,naponta többször ellenőrzi a vércukorszintjét, illetve hallgat az orvosi tanácsokra, gondtalanul pihenhet és ismerhet meg új helyeket a világban”- osztja meg tapasztalatait Erős Antónia.


Nem csak az idősek betegsége a visszeresség

2013. augusztus 28.

Nem csak az idősek betegsége a visszerességSzeretnénk azt gondolni, hogy amíg az ember fiatal, esetleg még a 30-at sem érte el, addig nem kell különösebben foglalkoznia a testével, hiszen az olyan problémák, mint a visszeresség, ilyenkor még elkerülik. Ám dr. Sepa György főorvos, a Trombózisközpont érsebésze elmondta, hogy bizony nem csak az idősek lábain jelennek meg a kacskaringós, kidudorodó erek. 

Sokan gondolják azt, hogy a fiatalokat nem érinti az idősebbekre jellemző visszér, de sajnos egyre többen szenvednek tőle a húszas, harmincas korosztályból is. Hogy mi lehet ennek az oka?

„A visszeresség általában veleszületett hajlam, kedvezőtlen munkakörülmény, illetve nőknél a várandósság következtében kialakult hormonális státusz megváltozása, valamint a magzat vénákra gyakorolt nyomása következtében alakul ki. Ezek pedig nem olyan események és problémák, amik csak és kizárólag az idősebb korosztályt érintenék. Attól, hogy valaki fiatalabb, még oda kell figyelnie arra, hogy mozogjon, és megfelelően étkezzen, hogy elkerülhesse, vagy késleltethesse a visszeresség kialakulását.”


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...172173174...259